KirályhelmecA bodrogközi település vezetése konszolidálná a település banki hiteleit, ez ügyben hamarosan tárgyalásokat kezdeményeznek a pénzintézetekkel.Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a folyamatot azt követően indítják el, hogy ismertté válik a 2015-ös év
Összevonnák a korábbi hiteleket
Királyhelmec
A bodrogközi település vezetése konszolidálná a település banki hiteleit, ez ügyben hamarosan tárgyalásokat kezdeményeznek a pénzintézetekkel.
Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a folyamatot azt követően indítják el, hogy ismertté válik a 2015-ös év zárszámadása, és a hitelek pontos összege is. Erre valószínűleg napokon belül sor kerül. 2014 december végén Királyhelmecnek összesen 876 254 euró tartozása volt. Ez ugyan az elmúlt tizenkét hónapban csökkent, ám tavaly decemberben a város újabb, 240 ezer eurós hitelt vett fel. A hivatalvezető elmondása szerint a konszolidáció több okból is kívánatos lenne. Egyrészt a korábbi hitelek között van olyan, amelyet 1 százalékos kamattal vettek fel, de olyan is akad, amelyiknek a kamatai jóval meghaladják a 2 százalékot. Ha ennél kedvezőbb feltételekben sikerülne megállapodni – amire jó esély van, hiszen a legutóbbi hitel kamatai alig érik el a másfél százalékot –, a település komoly összegeket takaríthatna meg, és az adminisztráció is egyszerűsödne. Természetesen a város a futamidőkön nem változtatna, és ragaszkodna az előtörlesztés lehetőségéhez. Királyhelmec korábban két utófinanszírozott európai projektet is csak úgy tudott megvalósítani, hogy 348, illetve 240 ezer eurós hitelből finanszírozta a költségeket. Ha a hiteleken nem változtatnak, a beérkezett pénzeket automatikusan a tartozás kifizetésére kell fordítaniuk. Ha viszont egy új, összevont hitel terhelné csak a várost, az önkormányzati képviselők szabadon dönthetnének több mint 500 ezer euró felhasználásáról.
Királyhelmecnek az elmúlt években egy elvesztett per miatt hatalmas, 1,3 millió eurót meghaladó adósságot kellett rendeznie, ami nagyrészt hitelből történt. A további, folyamatban lévő, ám a város számára vélhetően kedvezőtlen döntésekkel záruló perekre 200 ezer eurót különítettek el, ám a település eladósodottsága még így is alig haladja meg a 20 százalékot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.