Összetartás gimnazisták szemével

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpada az utóbbi években egyre nagyobb sikereket ért el. Két évvel ezelőtt a Hair című musicalt mutatták be nagy sikerrel, tavaly pedig a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát készítették el, amelyet többek között a gimnázium esztrádcsoportja megalakulásának 55. évfordulóján láthatott a közönség. A csoporton belül több kisebb csoport is létrejött, például a Rock-it zenekar, illetve a Paradigma verséneklő együttes.

Tervek

„Az idei március 15-i műsort egy saját szerzeménnyel szerettük volna befejezni. A Paradigma énekelte volna a dalt, a Tsízió tagjai alkották volna a kórust. A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából a műsor utolsó részében a magyar történelemnek ezt a fejezetét szerettük volna bemutatni. Sajnos a világjárvány miatt elmaradtak a tervezett, több helyen bemutatásra szánt ünnepi műsorok, de nem akartuk, hogy a munkánk kárba vesszen. Nagy valószínűséggel nem fogjuk előadni ezt a műsort, ezért legalább a dalt szerettük volna bemutatni. Így készült el a felvétel Pleva Tamás, Kukliš Péter és Szabó Ádám segítségével. A dal zenéjét Molnár Rita szerezte, és a Paradigma zenekar tagjai kiegészültek a Tsízió zenekarával, így lett belőle egy közös produkció, amelyben a kórust is a diákszínpad tagjai alkotják” – beszélt a tervekről és a megvalósításról Ollé Krisztina, a gimnázium tanára, a diákszínpad vezetője.

Versből dal született

A Trianon 100 című verset Ollé Krisztina írta, majd felkérte Molnár Ritát, a gimnázium volt diákját, aki egykor szintén tsíziós volt, és a Paradigma verséneklő együttes egyik tagja, hogy írjon zenét a vershez. „Nagyon megtisztelő feladat volt, mert mindig megtiszteltetés egy olyan személynek a versét megzenésíteni, aki maga is hallja a végeredményt, fültanúja annak, hogyan van feldolgozva a vers. Ilyenkor ez mindig kockázatosabb is, de nagyon élveztem a munkát, és szerintem csodálatos dolgot sikerült összehozni. Az alapdallam rögtön megvolt. Ez általában más verseknél is így van: második-harmadik olvasásra elképzelek egy dallamot, aztán azt a hangulatot próbálom meg visszaadni, majd a zenei struktúrát később építjük föl. A verset nem feltétlenül úgy énekeljük végig, ahogy a költő megírta, hanem előfordul, hogy ismétlünk vagy kihagyunk sorokat. Ezt a folyamatot a zenekar többi tagjával közösen csináljuk, ami mindig komolyabb munka” – mondta el Molnár Rita. Az egykori gimnazista másodéves egyetemista, a gimnáziumi évei alatt létrejött Paradigma énekese húgával, Zsófival együtt. A zenekar további két tagja Morvay Csaba és Duba András. A zenekari tagok a Tsízióban ismerkedtek meg, és később önálló csapatot alapítottak. Eddig 9 verset zenésítettek meg, amelyeket szeretnének kiadni is, de egyelőre ez még csak terv. Közben folyamatosan születnek újabb szerzemények. 

Paradigma kibővítve

A teljesebb hangzásért a Trianon 100 felvételére a Paradigmához további zenészek csatlakoztak: Klemász Petra, Czadró Konrád és Panyik Viktor, valamint a Tsízió tagjai alkotják a kórust. „Mindenképpen szerettünk volna valamilyen hasonló stílusú versen dolgozni, és ez a március 15-i műsoron meg is valósult volna. Mivel a gimiben nagyon sok tehetséges diák van, így nem volt nehéz dolgunk. Sajnos végül nem a megszokott módon alakult a tanév, kicsit csalódottak voltunk, de mindig igyekezni kell megtalálni mindenben a jót. Szerintem ez ebben a fura helyzetben is sikerült” – mondta el Molnár Zsófi, a verséneklő együttes énekese. 

Közösség és háttérmunka

A dal felvétele Szabó Gila Ádám galántai stúdiójában készült, aki egykor szintén a Kodály Zoltán Gimnázium diákja és a Tsízió Diákszínpad tagja volt. „A gimnáziumi évek alatt játszottam a bábcsoport és az irodalmi színpad zenekarában, és zenét is szereztem az előadásokhoz, ezért kicsit úgy éreztem, közösséget kell vállalnom ebben a feladatban. Annak ellenére is szívesen vállaltam, hogy tudtam, nagyon kevés az idő a felvételre, mert szerettem volna, hogy megvalósuljon. Biztattam őket a kórus bevonására, hogy minél többen legyenek, és hogy megjelenjen a produkcióban az iskolára jellemző összetartó szellem” – tudtuk meg Szabó Gila Ádámtól. A Tsízió mindenkori hangtechnikusa, Pleva Tamás is egykor tagja volt a színjátszó csapatnak. „Diákként szerepeltem a darabokban, de idővel átálltam a hangosításra, mivel úgy éreztem, abban nagyobbat tudok alakítani, mint a színpadon. Érdekel ez a szakma, egyelőre csak hobbiként csinálom, de a jövőben szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni” – mondta el Pleva Tamás. Hozzátette, a felvétel nagyon jól ment, a diákok is élvezték, és meglepően ügyesen sikerült felvenni a dalt.

Támogató, inspiráló csapat

A Tsízió Diákszínpadnak több mint ötven tagja van. Egyikük, Marczibál Bence úgy fogalmazott, egy olyan, a családtól és a barátoktól eltérő közösség ez, ahol jobban ki lehet teljesedni. „Amikor meghallgatom a többiek gondolatait, egy csomó impulzust kapok tőlük, többnek érzem magam. Sokszor kapunk olyan visszajelzést, hogy a mai fiatalságnak nincsenek céljai, de itt a közös munka miatt úgy érzem, hogy mégis jó, amit csinálunk és szívesen teszek bele anyait-apait, hogy közösen létrehozzunk valamit. A felvétel szuper volt, minden várakozásomat felülmúlta. Csupán amiatt volt kicsit hiányérzetem – olyan, ami az előadások után szokott lenni egy nappal –, hogy mennyire jól érzem magam a színpadon, szinte egy másik világban vagyok, és végre azt teszem, amit mindig próbálok: adni az embereknek. Imádom a Molnár lányok munkásságát, ha fellépnek, muszáj meghallgatnom őket. Eddig mindig csak néztem őket, micsoda erőket mozgósítanak meg a színpadon, csupán a hangjukkal, mennyire tudnak az emberek lelkére hatni. Az ő dalaikban sokkal erőteljesebben hatnak a versek, amelyeket megzenésítenek. A mostani vers szerintem egy mestermunka. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, akkor ez a két sor villámként vágott belém: »Mert van otthonunk, de hol a hazánk? Elbánt velünk ez a világ.« Nagyon jó érzés volt a kórusban az összetartozásról énekelni, és így sokan alkotni egy nagyot. Hiányérzetem természetesen van az elmaradt fellépések miatt. Jó lett volna megmutatni a környékbelieknek, hova is járok szombatonként, mi miatt mondom le a meccset a srácokkal. Hiányoznak a fellépés utáni ölelések, a tekintetek, hogy én ebbe most mindent beletettem, a pár elejtett könnycsepp, hogy egy periódus lezárult, egy szórakozással és munkával teli próbaidőszak véget ért. Hiányoznak az arcok, amiket előadás után látok, hogy olyan embereket, akiket még korábban sosem láttam, meg tudunk nevettetni, olykor ríkatni, de a lényeg, hogy elégedetten mennek haza, mert vittek valamit, belőlünk, vagy a darabból. Nem a rivaldafény, a taps, az elismerés hiányzik, csupán az a bizonyos légtér, kommunikáció, ami előadó és néző között létrejön, s mintha beszélnénk egymáshoz. Igaz, hogy csak egyikünk az, aki tényleg mond valamit, viszont a közönség is folyton közöl, ha nem is tudatosan. Ha sikerül rájuk hatni, reménykedünk, hogy az üzenet is célba ér. Hiányzik továbbá az előadás előtti stressz, és az a bizonyos érzés a gyomorból, mikor tudom, hogy mindenem ott kell hagynom azon a színtéren, és abban a pillanatban nem elég a maximumot nyújtani, annál többet kell adni. Azt, amit el se hinnék, hogy bennem van. Természetesen ehhez kell egy mentor, aki meglátja bennünk ezt, és ki is hozza belőlünk. Nagyon hiányoznak a próbák is, egyik pillanatról a másikra vége szakadt. Elszakítottak tőlünk olyat, ami addig kitöltötte a napjainkat. Hiányoznak még azok a pillanatok is, amikor a lyukas órákon is arról beszélünk, hogyan lenne jó egy jelenet, és azok a bizonyos szombatok. Röviden: hiányzik a Tsízió, de nagyon” – fejtette ki hosszan és lelkesen Marczibál Bence.

Gál Sára szintén lelkes tagja a csapatnak, többször énekelt szólót az egyes darabokban. „A Tsízió egy olyan hely, ahol elmondhatjuk egymásnak a legőrültebb ötleteinket, és ahelyett, hogy megvető pillantásokat kapnánk, azonnal rohanunk is segíteni a másiknak megvalósítani azokat. Csodás érzés, hogy ennyi kreatív, művészetkedvelő, vicces emberrel alkothatok valamit. Olyan, mintha szombatonként én is szokásosan együtt lógnék a barátaimmal, csak az a különbség, hogy mi több mint ötvenen vagyunk, és közben még egy darabot is összerakunk. A felvételen elsősorban azért vettem részt, mert a Molnár lányok, a zenekar tagjai, akik a dalt meg akarták valósítani, számítottak ránk. Gondolták, hogy egy nagy, vidám kórussal hitelesebbé tudjuk tenni a dal üzenetét, ami az összetartozás, és igazuk lett. Életemben először jártam ilyen profi stúdióban, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az élményt megoszthatom azokkal, akik talán a legközelebb állnak hozzám” – tette hozzá Gál Sára.

Bemutatnák a darabot

A március közepén elrendelt karantén miatt a Tsízió idei nagy bemutatója is elmaradt. „Idén a Mamma Mia!-val készültünk, illetve a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Lírai színpad kategóriájában a nyugatos költőkkel foglalkoztunk volna. Az országos elődöntő is elmaradt és a musicalt sem tudtuk bemutatni. Szeptembertől készültünk ezekre az előadásokra, rengeteg munka van benne. A főbb szerepek között vannak negyedikes diákok is. Jövő szeptemberben már nem lesznek itt, az új tagokkal elölről kell kezdeni majd mindent. Nagyon rosszul érintette a diákokat ez az egész, de azt mondták, ha mégis sikerül bemutatni a Mamma Mia!-t, akkor találnak rá módot és fellépnek velünk. A március 15-i műsort akár az aradi vértanúk emléknapja, vagy az ‘56-os forradalom évfordulója alkalmából is előadhatjuk. Minden azon múlik, mikor kezdhetünk újra próbálni. A diákok benne lennének a nyári szünetben is” – zárta bizakodva Ollé Krisztina.