<p> Jövő héten kihelyezett ülést tart a városi hivatal oktatásügyi bizottsága a Hollý utcai szlovák alapiskolában. Az iskolaügyi hivatal a Vágvecse városrészben található két szlovák iskola összevonását tervezi. </p>
Összefogtak a Pázmány Péter Alapiskoláért
Vágsellye |
magyar szülők, pedagógusok, pártok és társadalmi szervezetek összefogtak a Pázmány Péter Alapiskola megmaradásáért. Közösen tiltakoznak az ellen, hogy az iskolahálózat optimalizálása keretében a magyar intézményt áthelyezzék az egyik megüresedő iskolaépületbe. A Pázmány Péter Alapiskolában tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyértelműen leszögezték, egyetlen elfogadható megoldás létezik számukra, ha továbbra is a város központjában marad az intézmény. A vágsellyei magyar iskola múltja, jelene és jövője a tervezett áthelyezés tükrében elnevezésű fórumon elsősorban azt vitatták meg, milyen támogatást nyújthatnak a magyar szervezetek, pártok az iskolának a jelenlegi helyzetben. A tavaly áprilisi önkormányzati ülésen Alexovič György, a Pázmány Péter Alapiskola szülői közössége nevében rámutatott: ha a magyar iskolát a vágvecsei létesítménybe költöztetnék, annak eddigi 54 százalékos kihasználtságát 40 százalékra csökkentenék, mert nekik még kevesebb tanulójuk van. A magyar alapiskolába a tanulóknak csaknem a fele vidékről utazik be, és csak kétszeri átszállással jutnának el Vágvecse városrészbe, emiatt a szülők egy része elfordulna az intézménytől. Ez a város számára mintegy 17 ezer euró veszteséget jelentene. A Bernolák utcai – megszűnésre ítélt – intézmény sem adhatja parancsba a szülőknek, hogy a Hollý utcai intézménybe írassák be a gyerekeiket. Alexovič akkor a magyar iskolabarátok nevében felajánlotta segítségét a városnak, elmondta, hajlandók részt venni egy gazdasági elemzés kidolgozásában, amire a mai napig nem érkezett felkérés a város részéről. A Pázmány Péter Alapiskola megmaradását támogató iskolabarátok – önkormányzati képviselők, jogi és gazdasági szakemberek – úgy döntöttek, egyedül dolgozzák ki az intézmény gazdasági koncepcióját. Dohányos Katalin igazgató elmondta, iskolájukban idővel szeretnének regionális magyar tehetségközpontot létrehozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.