Összefogott az ellenzék Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Módosítanák az idei évi költségvetést az Érsekújvárért képviselői klub tagjai, akik a múlt heti, kudarcba fulladt önkormányzati ülést követően ismét levélben kérték a város vezetését a testület összehívására. A testület tizenkét ellenzékbe vonult képviselője soron kívüli önkormányzati ülést hívott össze január 29-ére, ám a többi képviselőtársuk ezt ignorálta.

 

Két programpontja volt az ülésnek. Az egyik a szeméttároló konténerek már megkezdett felújítását érintette volna. Az ellenzék nem értett egyet azzal, hogy a város vezetése folytatja a szeméttárolók lefedését, az erre a célra szánt további 650 ezer eurót inkább a városi sportpályák felújítására fordítanák. A másik költségvetés-módosítási javaslat egy lakossági petíció kapcsán született, a petíciót múlt héten adták le a városházán. Mintegy ezren tiltakoztak az ellen, hogy a magyar gimnáziummal szomszédos zöldterületen 620 ezer euró befektetéssel garázsokat építsen a város.

A testület viszont nem volt határozatképes, tizenhárom képviselő jelezte a város vezetésének, hogy különféle okok miatt nem tud részt venni az ülésen. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere a közösségi oldalon reagált az ellenzéki képviselők javaslatára azzal, hogy huszonöt évig élt a Váralja utcában, és a lakosok mindig is kérték, hogy épüljenek garázsok a közelben a kihasználatlan területen. „A módosító javaslatok beterjesztői elfelejtették megemlíteni, hogy új park és játszótér is épülne a garázsok közelében, és felújítanánk a rendkívül rossz állapotban lévő vezetékeket” – olvasható Klein Ottokár reakciójában.

 

 

 

Érsekújvár önkormányzati honlapján Lukáš Štefánik alpolgármester is reagált a történtekre azzal, hogy a költségvetés módosításáról nem volt lehetősége tárgyalni az egyes szakbizottságoknak. Štefánik utalt arra is, hogy a szeméttárolók lefedésével kapcsolatos nagyszabású beruházást két évvel ezelőtt a most ellenzékbe vonult képviselők közül is jó néhányan támogatták. „A sportpályák felújításával érvelnek ma azok a képviselők, akik néhány hónappal ezelőtt megtagadták az anyagi támogatást a sportkluboktól. Az idei költségvetésben a Millennium Sportcsarnok felújítására jelentős összeget különítettünk el” – hangsúlyozta Lukáš Štefánik.

A város vezetése azzal érvel továbbá, hogy nemrég még az ellenzék nehezményezte, hogy sokba kerülnek az élő közvetítések az önkormányzati ülésekről. Soron kívüli ülések összehívása helyett azt ajánlják az ellenzéki képviselőknek, üljenek le tárgyalni és kamerákon kívül egyeztessék az álláspontokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?