Orvoshiány a lévai kórházban

A kórház fejlesztési terveit is-mertette a legutóbbi önkor-mányzati ülésen Miroslav Jaška, az intézetet üzemeltető Agel cég képviselője.

A kórház fejlesztési terveit is-mertette a legutóbbi önkor-mányzati ülésen Miroslav Jaška, az intézetet üzemeltető Agel cég képviselője. A tren-csénben élő Jaška elmondta, hat évig volt a lőcsei kórház igazgatója, jelenleg a komáro-mi kórházat vezeti, az ara-nyosmaróti kórház vezetőségi tagja és a lévai intézet ügyvezető igazgatója.

Léva

Három témát érintett Jaška a lévai kórházzal kapcsolatban: az intézet belső csarnokainak a felújítását, az új egészségügyi berendezések vásárlására kidolgozott európai uniós pályázatot, valamint az aggasztó orvoshiányt. „Kulcsfontosságú, hogy a betegek elégedettek legyenek a lévai kórház szolgáltatásaival. Március végére elkészülhet a pályázat, európai uniós támogatással szeretnénk korszerű műszereket vásárolni a kórház egyes osztályaira. Ha megfelelő munkakörülményeket tudunk teremteni, remélhetőleg idővel megoldódik az orvoshiány” – mondta Jaška az önkormányzati ülésen. A kórház honlapján levő álláshirdetések alapján azonnali belépéssel keresnek belgyógyászt, sebészorvost, nőgyógyászt, szemészorvost, valamint neurológust a gyerekosztályra, továbbá két egészségügyi nővért a szülészetre és további nővéreket a belgyógyászati, valamint a sebészeti osztályra. Új sürgősségi betegellátó központ építését tervezi a kórház üzemeltetője. Az épület továbbra is a megye tulajdonában van. Štefan Mišák polgármester tájékoztatta a testületet, hogy a fenntartó kétszáz férőhelyes parkolót épít a kórház közelében. Mišák kiemelte, hogy a város vezetése és az új megyei testületbe bejutott hat lévai képviselő is szeretne együttműködni a kórház üzemeltetőjével. Az Agel Kft.-vel tárgyalt továbbá a városvédő egyesület, a Patrionum Servandi társaság, amely szeretné felújítani a műemlékként nyilvántartott kórházi kápolnát.

Nyitra megye önkormányzatától húsz évre vette bérbe a társaság az egészségügyi központot, évi 120 ezer euróért. A megye önkormányzata nyolc évig üzemeltette a kórházat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?