Optimistább lett az ország

A megkérdezettek 42 százaléka úgy gondolja, az elmúlt 12 hónapban jelentősen javult a gazdasági helyzet, nem egész kétötödük szerint semmi sem változott, egyötödük pedig némi hanyatlást tapasztalt. Mindent összevetve azonban leszögezhető: a lakosság csaknem negyede elégedettebb, mint tavaly.

A megkérdezettek 42 százaléka úgy gondolja, az elmúlt 12 hónapban jelentősen javult a gazdasági helyzet, nem egész kétötödük szerint semmi sem változott, egyötödük pedig némi hanyatlást tapasztalt. Mindent összevetve azonban leszögezhető: a lakosság csaknem negyede elégedettebb, mint tavaly. 47 százalék meg van róla győződve, az elkövetkező esztendőben Szlovákia gazdasági növekedése még nagyobb lesz, a lakosok harmada szerint ezen a szinten marad, és mindössze 13% számít romlásra.

Noha az ország gazdasági helyzete viszonylag jó, csaknem a polgárok fele nehezményezte, hogy ennek ellenére emelkedtek az árak, viszont csak 4% panaszkodott jelentős áremelkedésre – az előző évek adataihoz képest eddig ez a legkisebb érték. Az emberek ötöde csak kisebb drágulást észlelt, és ugyanennyien nem is vették észre, hogy bárminek nőtt volna az ára. A lakosok negyede idén a tavalyinál kisebb mértékű inflációra számít, 36% 2006-os szintet jósolt, és csak 7% tart komoly pénzromlástól. Egy éve még 18 százalékkal többen voltak borúlátóak. Ugyancsak javult a vélemény az elhelyezkedési lehetőségekről. Arra a kérdésre, 2007-ben csökkenni vagy emelkedni fog-e a munkanélküliek száma, a polgárok 50% optimistán, 12% pesszimistán válaszolt; 35% szerint nem lesz változás. 2006-ban 14%-kal többen látták sötéten a jövőt – nemcsak azzal kapcsolatban, lesz-e munkájuk, hanem hogy családjuk anyagi helyzete javulhat-e. A megkérdezettek 33%-ának több pénze van, mint 2006-ban, 43% szerint ugyanannyiból gazdálkodnak, 26% érzi szegényebbnek magát. 21 százalékkal csökkent azok aránya, akik az elkövetkező egy évben sem várnak pozitív változást. Egészében véve a lakosok ötöde arra számít, idén jobb körülmények között fognak élni. 12 százalékkal több család állította, hogy már nemcsak fizetéstől fizetésig tengődnek, hanem képesek spórolni is. A lakosok fele a korábbinál több pénzt tud félretenni, ugyanakkor a megkérdezettek kétharmada még mindig úgy gondolja, családjuk jelenlegi helyzete nem kedvez a nagyobb mértékű spórolásnak. Mindössze 22% állítja, hogy jelen pillanatban ideális körülmények között lehet takarékoskodni. 57 százalék nem is bízik benne, hogy idén sikerül valamit félretenni, 41% viszont reméli, képes lesz plusszal zárni az évet. A polgárok 15%-a idén többet akar költeni, mint tavaly; 45% tartani akarja a 2006-os szintet; 36% nem tervez nagyobb beruházást.

A fogyasztók hangulatát 27 európai országban vizsgálták, 17 uniós államban több a pesszimista, mint az optimista. Az úgynevezett fogyasztói bizalmi index -52 és +19 között mozog, Szlovákia indexe +6, s így az ország idén a 7. helyen végzett, az uniós átlag -6, a csehek +1-gyel, a lengyelek -13-mal végeztek. Magyarország indexe -52, s ezzel a magyarok a legpesszimistábbak az Európai Unióban. A hollandok és a finnek a legelégedettebbek, majd a svédek és a dánok következnek 16-16 ponttal, a harmadik hely az osztrákoké (+13). Magyarországon kívül 2007 januárjában még Görögországban, Portugáliában és Cipruson volt rossz fogyasztói hangulat. (sza)

[Új Szó, 2007. 02. 13.]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?