Ondrej Mokos kapta a Pro Urbe díjat Párkányban

pro urb párkány
Párkány |

Ünnepi képviselő-testületi ülés keretében adták át Párkányban a Pro Urbe díjat, egyúttal pedig a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola fennállásának 65. évfordulóját is megünnepelték.

Március hatodikán, ünnepélyes keretek közt adták át a városi művelődési központban a város Pro Urbe díját. A kitüntetést a képviselő-testület döntése és a város statútuma alapján idén Ondrej Mokos kapta, a helyi magán kereskedelmi akadémia alapítója és igazgatója. Mint azt Dominika Blaháková alpolgármester a laudációjában hangsúlyozta, Mokos mérnök úr életművéért, az oktatás terén végzett kiemelkedő munkásságáért, a város érdekében kifejtett több évtizedes társadalmi tevékenységéért kapta meg a kitüntetést. 

„Teljes odaadással a szakmunkás tanulók oktatásának, nevelésének és iskolán kívüli foglalkoztatásának szentelte életét. Tette ezt magas szakmai felkészültséggel és a cél érdekében továbbképzéseken is részt vett. Hozzájárult a városi sportszervezet fejlődéséhez is. Fenntartóként és a Párkányi Magán Kereskedelmi Akadémia igazgatójaként lerakta a közgazdasági oktatás alapjait a régióban és ezzel egy újabb lehetőséget nyújtott az alapiskolás tanulóknak a továbbtanulásra. Érettségi utáni továbbképzést hozott létre, és ezzel megteremtette a középfokú végzettséggel rendelkezők számára a szakképesítés megszerzésének lehetőségét. A város lakosai számára átképző tanfolyamokat indított könyvelés és számítástechnika területén. Vendéglátóipari dolgozó és fodrász szakok bevezetésével új lehetőséget biztosított a fiatalok továbbtanulására Párkány térségében. Aktív munkájának köszönhetően már több mint 20 éve működik a párkányi körzetben a přerovi Logisztikai Magán Főiskola“ – méltatta a díjazottat az alpolgármester. 

Ondrej Mokos a kitüntetést megköszönve úgy reagált, nem is gondolta volna, hogy ilyen megbecsülésben részesül, de a díjat szeretett városától kapta és ez még inkább növeli az értékét. Mint fogalmazott, továbbra is azon lesz, hogy a kereskedelmi akadémia egy korszerű, minőségi oktatást nyújtó intézmény legyen, mindenki hasznára és örömére.

Ondrej Mokos a feleségével

Hatvanötödik születésnap, kiváló fellépőkkel

A Pro Urbe díj átadása után az ünnepség gálaünnepéllyé változott, mert a jelenlévők az immár 65 éves Liszt Ferenc Művészeti Alapiskolát is köszöntötték. Az intézmény a megalakulásától kezdve napjainkig színvonalas munkát végez, tanulói számos művészeti ágban bizonyították tehetségüket és a legkiválóbbak közülük professzionális művészkarriert is befutottak. Mindezt az intézmény születésnapi műsora is bizonyította, hiszen rangos fellépőknek tapsolhatott a közönség, így például Szekér Gergőnek, Bogdányi Rolandnak, Nemes Dávidnak, Pásztor Árpádnak és Mórocz Virágnak, a Little Symphony String Ensemble- nek, Tomáš Oláhnak, Mihályi Rékának és Roman Krškonak. Az iskola nemzetközi sikereket aratott Galli Musici Zenekarát pedig szintén vastapssal jutalmazták a nézők

Galli Musici Zenekar
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?