Oktatótábla készül és játszótér épül a részvételi költségvetésből

Érsekújvár

Eddig huszonhat környezetszépítő pályázatot valósítottak meg a járási székhelyen a 2018-ban létrehozott részvételi költségvetésből. A testület a járványhelyzetben is elkülönített összeget erre a célra. Rendszerint 6-9 pályázatot nyújtottak be a lakosok és civil szervezetek, 2020-ban 13 pályázatot bíráltak el a városházán, tavaly és idén csupán hárman pályáztak.

Akadnak civil szervezetekbe tömörülő lakosok, akik a szívügyüknek tartják a folyamatos környezetszépítést, és csaknem minden évben pályáznak, hogy a már kiszemelt és rendbe hozott városi területeket, parkokat tovább fejlesszék. 2021-ben csaknem kilencezer eurót fizettek ki a részvételi költségvetésből, és részben ebből valósult meg a Fecske utcai aszfaltburkolatú pálya, a Nyárhíd környéki homokozó, és felújították a lakóházak közti területeket.

Jobbnál jobb ötletek

Kerékpárok karbantartására alkalmas pihenőhelyet is létesítettek a lakosok javaslatára. A részvételi költségvetésből nyert támogatásból néhány éve komposztálót létesítettek a lakóházaknál, és kertépítészeti szakértők segítségével parkosították a mozi előtti területet. Egy régi városi kutat is sikerült felújítani a Kálvária bejáratával szemben, és a környékét virágágyások díszítik. Az idei, negyedik évfolyamban benyújtott pályázatokat szeptember derekán mutatták be a városháza tanácstermében, a lakosok szeptember 1-jétől 25-ig szavazhattak a bemutatott tervekre. Várhatóan 2023-ban valósulnak meg a lakosok idén bemutatott elképzelései.

Újváros utcai tervek

Padok és szemétládák kihelyezését kérték az érsekújvári lakosok az Újváros utcába. A régi padok és szeméttárolók jócskán elavultak, néhányat megrongáltak a vandálok. Egy-egy pályázat megvalósítását legfeljebb háromezer euróval támogatja a város. Ugyancsak az Újváros utcát érinti egy másik javaslat, az itt élő kisgyerekes családok új játszóteret szeretnének, mert csak egy régi betonfelület található a lakóházak közelében. A pályázók ígéretet tettek arra, hogy gondoznák és felügyelnék az új játszótér környékét, amelyet a részvételi költségvetésből nyert háromezer euróból létesítenek.


Megújuló kis liget

A harmadik pályázat a már meglévő, a részvételi költségvetésből korábban már támogatott kis ligetet érinti, amely a Cseresznyés utcában van. Az egykor jócskán elhanyagolt, gyomos területet az önkéntesek kitisztították, rovarházat létesítettek és rétet telepítettek. Ezúttal egy didaktikai eszköz, egy interaktív oktatótábla kihelyezését kérvényezték a szülők a városházán.


A Cseresznyés utcában lévő kis liget területén lévő fákról, növényekről tájékoztatnák a szabadidejükben idelátogató családokat. Ilyen módon szeretnék még vonzóbbá tenni az érsekújvári barangolásokat az új ligetben, amely nem messze található a Berek parkerdőtől. A kis ligetet annak felújítása óta sétáik során óvodás csoportok is látogatják, így padokra, pihenőhelyekre is szükség lesz. Érsekújvár önkormányzata 2500 euróval támogatta az önkéntesek terveit, akik évek óta rendben tartják a kis ligetet és annak környékét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?