Négyezer euró igénylehető Nagyszombat megye részvételi költségvetéséből

TN-részvételi költségvetés-tájékoztató
Galánta |

Október 4-ig regisztrálhatnak a pályázók a Nagyszombat Megyei Önkormányzatnál támogatás igénylésére a részvételi költségvetésből. Minden projektre legfeljebb 4 ezer euró igényelhető, eredményhirdetés jövő januárban lesz.

Nyilvános találkozón tájékoztattak a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alkalmazottai a részvételi költségvetésből igényelhető támogatásról. A galántai szakközépiskola üléstermében tartott találkozón meglehetősen gyér volt az érdeklődés, összesen három szervezet képviselője jelent meg. Veronika Sekerová, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat pályázatokkal foglalkozó munkatársa részletesen elmondta, hogyan, milyen feltételekkel lehet pályázatot benyújtani. Kiemelte a részvételi költségvetés lényegét, vagyis hogy a pályázók és a lakosok közösen döntenek a megyei költségvetés egy részének elosztásáról. Kifejtette, fontos, hogy a pályázat autentikus és átlátható legyen, és mivel nemcsak szervezetek, hanem egyének is igényelhetik a támogatást, így a lakosság nemcsak azzal kapcsolódik be, hogy szavaz a kiválasztott pályázatokra, hanem azzal is, hogy bárki megvalósíthatja ötleteit a közössége hasznára. A pályázóknak október 4-ig kell a projekttervvel regisztrálni a megye tvorimekraj.sk honlapján, illetve elektronikus formában benyújtani azt. A megyei önkormányzat erre szakosodott munkatársai facilitálást végeznek, vagyis segítenek a pályázat minden részletének kidolgozásában, hogy az a megfelelő formában kerüljön a bírálók elé. Idén újdonság, hogy úgynevezett deliberatív fórum is értékeli a pályázatokat. Az igénylőknek prezentációt kell készíteniük, amelyet előadnak a fórum előtt. Annak tagjai megvitatják a pályázat erősségeit, gyengeségeit, tanácsot adnak a folytatáshoz és 1-10 ponttal értékelik a projekteket. A deliberatív fórum szeptember 30-án ül össze, hogy meghatározza, milyen kritériumoknak kell teljesülniük a projektek megvalósítása során, ezekre tehát érdemes odafigyelni, mielőtt az igénylők benyújtják a pályázatokat. Az elbírálás során 40%-ban a fórum szava, 40%-ban az online szavazás, 20%-ban a pályázók értékelése a döntő a támogatás elnyeréséhez. Október 21. és november 8. között lesz a második nyilvános találkozó a megye szervezésében, ahová azokat hívják meg, akik már beadták a projekttervet. Itt lehetőség lesz arra, hogy minden pályázó ismertesse a terveit és azt a segítőkkel egyenként átvegyék. A harmadik nyilvános találkozót december 2-13-ig tervezik, 16-án pedig elindul az online szavazás. A nyertes pályázatok kihirdetése január 14-én lesz, a támogatási szerződések aláírása január végéig tart a tervek szerint. A projekteket 2025. november 11-ig kell megvalósítani, december 5-ig pedig be kell nyújtani az elszámolást a megyéhez. A részvételi költségvetés keretösszege 150 ezer euró, ebből az egyes járások a lakosság száma alapján részesülnek különböző összegű támogatásban. A Galántai járásban 25 500, a Dunaszerdahelyiben 33 000 eurót osztanak szét. Az érdeklődők minden tudnivalót megtalálnak a tvorimekraj.sk oldalon. A kapcsolattartó Jakub Sejna segíti az igénylőket. Lapunknak elmondta, most indul a részvételi költségvetés hatodik évfolyama. A pályázók részéről mindig nagy az érdeklődés, ami abból is látszik, hogy nem mindegyik projektnek jut támogatás, ezért érdemes szerinte körültekintően megírt pályázatot benyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?