Tömeges halpusztulás történt Közép-Szlovákiában

63aecdc9-a3c3-4d63-9ec9-aa7b380b18b4

A szennyezés forrása a biogázüzem sérült vezetéke, melyet a vállalat képviselőjének meggyőződése szerint valaki szándékosan rongált meg. Az ügyben a környezetvédelmi hatóság is nyomoz.  

A biogázüzem egy tömlőjéből a talajba és a Murány folyóba kezdett szivárogni az általa szállított anyag. A folyó elfeketedett, az orrfacsaró bűz több tíz méteres távolságból is érezhető. „Amint észleltük a szivárgást, leállítottuk a szivattyúzást és elzártuk a tömlőket” – mondta a Jelšava biogázállomás képviselője. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi anyag szivárgott a folyóba.

Pontosan nem tudom megmondani, de körülbelül 10 köbméter lehet. Biológiai anyagról van szó, amely nem tehet kárt a környezetben. Természetesen egy bizonyos koncentrációban történhetnek problémák

– mondta a vállalat képviselője.   

A környezetvédelmi hatóság a vízminőség rendkívüli romlását vizsgálja.

A vízmintákat laboratóriumba küldték szakértői vizsgálatra. A folyó szennyezettségének mértékét, valamint az elpusztult élőlények számát vizsgálják

– tájékoztatott a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség (SIŽP).  

A pontos számot még a halászok sem tudják. Már harmadik napja gyűjtik a halakat egy mintegy 20 kilométeres szakaszon. „Az összes halat lehetetlen kifogni, nagy részüket partra sodorta a víz. A nagyobb halak csak most kezdenek előbukkanni, miután felfúvódtak” – ismertette Michal Hudák, az MO SRZ Jelšava gazdálkodója.   

A Murány folyó a Sajóba torkollik – onnan még nem jelentettek elpusztult halakat.  

A környezetvédelmi rendőrség nyomozója büntetőeljárást indított a környezet veszélyeztetésének és károsításának gyanúja miatt

– mondta Roman Hájek, a PPZ szóvivője.  

A helyszínen kiderült, hogy a sérült csőből fekete, ismeretlen folyadék szivárgott, amely a folyóba is bejutott. Mindenképpen ki kell deríteni, hogyan sérült meg a tömlő. „Megállapítottuk, hogy a tömlőt szándékosan rongálták meg, valószínűleg lőfegyverrel” – tette hozzá a vállalat képviselője.   

A rendőrség lefoglalta a tömlő egy részét, amelyet szakértőkkel fognak megvizsgáltatni. A szóvivő egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy szándékos rongálásról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?