Nyugdíjaspanzió nyílt

Kolozsnéma. Tizennyolc férőhelyes nyugdíjaspanziót adtak át tegnap a kevesebb mint 600 lakosú komáromi járásbeli községben. A faluban a hetvenes évek elejétől már működik 72 személy befogadására alkalmas idősek otthona; a korábban állami intézmény 2002-ben került a falu hatáskörébe.

Kolozsnéma. Tizennyolc férőhelyes nyugdíjaspanziót adtak át tegnap a kevesebb mint 600 lakosú komáromi járásbeli községben. A faluban a hetvenes évek elejétől már működik 72 személy befogadására alkalmas idősek otthona; a korábban állami intézmény 2002-ben került a falu hatáskörébe. Szalay Rozália polgármester asszony tájékoztatása szerint az elmúlt években több olyan kérvényt regisztráltak, amelyek panzió jellegű szolgáltatásra irányultak. Ez adta az ötletet, hogy belevágjanak a bővítésbe.

A panzió kilenc lakóegységből, tulajdonképpen kis garzonlakásokból áll, melyek mindegyikéhez előszoba, fürdőszoba és kis konyhasarok is tartozik. „Ideális körülményeket tudunk biztosítani idősebb párok számára, a szolgáltatások közé tartozik a napi ötszöri étkezés, a mosás, takarítás és az egészségügyi ellátás – mondta Szalay Rozália. – A leendő lakók saját bútoraikat, berendezési tárgyaikat is hozhatják, így még otthonosabban érezhetik magukat nálunk.” A teljes ellátásért havonta személyenként 8500 koronát kell fizetni. A beruházás értéke 11 millió korona volt, ennek felét az Állami Lakásfejlesztési Alaptól 20 éves futamidőre felvett kölcsönből, másik felét hitelből finanszírozták. A terveket Vendég Péter készítette, a gyors és szakszerű kivitelezés a komáromi Baumer Kft.-t dicséri. Az építkezés tavaly júniusban kezdődött és december végére be is fejeződött. A parkosításra tavasszal kerül sor.

A polgármester szavaiból kiderült: további, nagyléptékű fejlesztési terveket is dédelgetnek. Már elkészült a nyugdíjasotthon teljes külső és belső felújítási terve, a több mint 100 milliós beruházást uniós forrásokból szeretnék megvalósítani. „Nálunk a község a legnagyobb munkaadó, csupán az idősek otthonában 35 személynek biztosítunk állást, további 15 embernek pedig a kultúrházban, a községházán és az óvodában” – mondta. Megtudtuk: a község évi költségvetése 3 millió korona körül van, a nyugdíjasotthoné 16 millió. Szalay Rozália az átadási ünnepségen köszönetet mondott többek között Kádár Andreának, az otthon igazgatójának, akinek jelentős érdemei vannak abban, hogy új részleget nyithattak. A polgármester asszony egy érdekes adattal is szolgált: amíg az idősek otthona állami tulajdonban volt, évente 26–28 gondozott halt meg, mára ez a szám 10 alatt van, ami elsősorban a személyzet hozzáállásának, a nagyobb odafigyelésnek köszönhető. Folyamatosan gyűjtik a panzióbeli elhelyezésre vonatkozó kérvényeket. Érdeklődi a nyugdíjasotthon igazgatóságán vagy a községházán lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?