Nyitrán havi kétezer korona a tálentum ára

Nyitra. Havi kétezer korona tandíjat kér a kiemelkedően tehetséges gyermekek szüleitől a nyitrai önkormányzat – ennyivel kellene hozzájárulniuk a pedagógusok béréhez, mert a költségvetési tételből, amelyet az iskola kapott, 2,5 millió korona hiányzik.

Nyitra. Havi kétezer korona tandíjat kér a kiemelkedően tehetséges gyermekek szüleitől a nyitrai önkormányzat – ennyivel kellene hozzájárulniuk a pedagógusok béréhez, mert a költségvetési tételből, amelyet az iskola kapott, 2,5 millió korona hiányzik.

A kiemelkedő képességű kisdiákokkal a múlt tanév végéig a Bolečkova utcai alapiskolában foglalkoztak speciális tanterv szerint, de az oktatási intézmény megszűnt, és diákjai a Benkova utcai iskolát látogatják. A hangos szülői tiltakozástól kísért iskolabezárásnál a nyitrai polgármester megígérte: a tehetséggondozó programot e tanévben is folytatják, de azzal nem számolt, hogy az oktatási minisztériumban sem számolnak majd ezzel a pluszköltséggel. Az önkormányzat jogászai szerint a tehetséggondozás már átlagon felüli szolgáltatásnak számít, ezért nyugodtan kérhetik a szülők hozzájárulását a költségekhez – főként, hogy az összeg felét a város állja.

Az érintett szülők ügyvédje, Peter Koscelanský viszont azt állítja, az 1993-ban jóváhagyott minisztériumi rendelet kifejezetten hangsúlyozza a tehetséges gyermekekkel való kiemelt törődést. „Az alapiskolai oktatás az alkotmány értelmében ingyenes, s bár a törvény lehetővé teszi a szülői hozzájárulást, a jogalkotók a tanszerek és a segédeszközök vásárlására, nem pedig a pedagógusok bérére gondoltak” – véli a jogász, aki a szülők nevében levelet írt a kerületi tanügyi hivatal vezetőjének és az oktatási miniszternek is. Ebben kéri az iskola költségvetésének emelését, és kilátásba helyezi, hogy elutasító válasz esetén az alkotmánybírósághoz fordul.

Ferdinand Vítek, Nyitra polgármestere szerint a képviselő-testület jogszerűen járt el, amikor a tanítói fizetésekhez való szülői hozzájárulásról döntött, de hozzáfűzte: egyelőre nem fogják kérni a kétezer koronát, megvárják a minisztérium döntését. Ha nem kapnak többlettámogatást, a szülőknek két lehetőségük marad: vagy kifizetik a tandíjat, vagy az idei tanévre lemondanak a tehetséggondozó programról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?