Ógyalla. A nyugat-szlovákiai régió egyetlen, magyar oktatási nyelvű építőipari szakközépiskolájában október 18-án és 19-én tartják a nyílt napokat.
Nyílt napok az ógyallai építőipari középiskolában
A tanintézményben építészeti szakon képzik a diákokat, ám a harmadik és a negyedik évfolyamban – a tanuló érdeklődési körének megfelelően –az órák mintegy fele már szabadon választható; ez biztosítja a szakosítást.
Kimle László iskolaigazgató tájékoztatása szerint a magasépítészet és a vízgazdászat a két fő szakirány. „A diákok túlnyomó többsége az előbbit választja, viszont véleményem szerint a vízgazdászatnak a jövőben megnő a jelentősége – mondta. – Az uniós pályázatoknak köszönhetően egyre több községben végzik a csatornázást, a vízvezeték-hálózat korszerűsítését, egyre nagyobb szerepet kap az életkörnyezet javítása, ezen belül is fokozott figyelmet kap a talajvizek minősége, tehát végzőseink valóban hasznosítani tudják az itt szerzett tudásukat.”
A diákok elhelyezkedésével egyébként sincs gond, sőt, nem tudják kielégíteni a munkapiacon felmerült igényeket. Ennek részben az az oka, hogy végzőseik csaknem négyötöde folytatja tanulmányait, másrészt az utóbbi években az építőipar nagy fellendülésének lehetünk tanúi Szlovákiában. „Ez a nagymértékű továbbtanulási arány véleményem szerint már nem is egészséges, hiszen, amint a vállalkozók, cégek érdeklődése is mutatja, nagy szükség lenne az úgynevezett középkáderekre is” – mutatott rá az igazgató.
A diákok az első két évfolyamban elsajátítják a klasszikus, kézi rajzolási és tervrajzkészítési módokat, a harmadik évfolyamtól viszont már korszerű számítógépes tervezőprogramokkal dolgoznak. Az igazgató tájékoztatása szerint a gyakorlatban nagyon jól hasznosíthatják a diákok azt a közgazdasági számítógépes programot, amely az építési költségek kiszámítására szolgál. Az ilyen szakemberek ugyancsak keresettek a piacon. A végzősök érvényesülhetnek építésvezetőként, földmérőként; dolgozhatnak tervezőirodákban, környezetvédelmi hivatalokban vagy például szennyvíztisztító-állomásokon.
Az iskola évente három első osztályt indít: két magyar és egy szlovák tannyelvűt. A magyar osztályokba az egész nyugat-szlovákiai régióból érkeznek diákok. Az iskola nagy hatósugarát bizonyítja az a tény is, hogy 279 tanulójuk közül 170 kollégista. Az iskolában húsz szakkör is működik, a legkülönbözőbb sporttevékenységektől kezdve, a nyelvkörökön át, egészen a modellezésig széles a választék. A diákok élnek is ezekkel a lehetőségekkel, a művelődési utalványokat szinte valamennyien e célra fordítják. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.