Nyílt napok az ipariban

Komárom |

<p>A Komáromi Ipari Szakközépiskola október 22-től október 24-ig nyílt napokat rendez, melyek elsődleges célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatása.</p>

Az október 24-én, szombaton is az érdeklődők rendelkezésre álló tanintézményt az ország legkülönbözőbb részéről jött diáksereg népesíti be. A nyílt napok rendeltetése elsősorban az, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiknek még nincs elképzelésük a továbbtanulással kapcsolatban. Nemcsak az alapiskolák kilencedikeseit, hanem az alsóbb osztályos tanulókat is sok érdekes információ várja. A pályaválasztási tanácsadók is tájékoztatást kapnak az egyes tanulmányi szakokról. A 2010/11-es tanévben magyar nyelven a következő szakokon folytathatják tanulmányaikat a mostani kilencedikesek: gépészet, elektrotechnika, műszaki informatika és műszaki líceum. Szlovák tanítási nyelven a gépészet, az elektrotechnika és a műszaki informatika között választhatnak a leendő iparisták.

Az intézményben közel 700 tanuló részesül magas szintű oktatásban. Az iskola számos lehetőséget nyújt a tanulóknak a szabadidő hasznos eltöltésére is. Erre példa az immár két éve nagy sikerrel működő iskolai színjátszó kör. A nemzetközi kapcsolatok által remek lehetőség nyílik az idegen kultúrák megismerésére. Az iskola belga, holland, német, lengyel, török, francia, erdélyi és magyarországi oktatási intézményekkel ápol baráti kapcsolatokat. A látogatások, baráti találkozók sok esetben fontos szerepet játszanak az idegen nyelvek elsajátításában, tökéletesítésében. Különféle támogatásoknak köszönhetően a múlt tanévben ismét bővült a számítógéppel felszerelt szaktantermek száma. Az újonnan felszerelt tanteremben 25 számítógép áll a diákok rendelkezésére. A tanulók ily módon ugyanis egyre több, az iskolában tanított tantárgy tananyagát találhatják meg az oktatói szerveren.

A 2008/2009-es tanévben az iskola diákotthonát sem kerülte el a korszerűsítés. A kollégiumból sem hiányoznak ezután a modern személyi számítógépekkel felszerelt termek. Az elektronikus információcsere lehetőséget nyújt a diákok szüleinek, hogy tájékozódhassanak gyermekük tanulmányi előmeneteléről, a kollégiumi élet eseményeiről stb. Az elmúlt tanév tantárgyi versenyeinek értékelése alapján a kerület szakközépiskolái között a Komáromi Ipari Szakközépiskola a 4. helyet foglalja el. (Dr. Tóth Katalin)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?