Nyilatkozat készül a Baltikum és Adria közti korridor vonaláról

Nyitra. A Helsinki V/C páneurópai folyosó nyomvonaláról is tárgyaltak nemrégiben Nyitra megye és Komárom-Esztergom megye vezetői.

A Nyitrai Kerületi Önkormányzat és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat közötti együttműködési megállapodásban rögzített feladatok ellátását értékelte, valamint a határ menti térségek kölcsönös érdekeltségén alapuló integrált fejlesztési célokat határozta meg április 25-én Milan Belica, a Nyitrai Kerületi Önkormányzat elnöke és Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke Nyitrán. A felek a Helsinki V/C korridor páneurópai folyosó nyomvonala kapcsán megfogalmazott javaslatokról is egyeztettek.

Komárom-Esztergom megye és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat 2003. november 13-án kötött együttműködési megállapodást, melyben a felek fő célként a területi tervezést, a regionálisan integrált gazdaságfejlesztést és a kapcsolódó szolgáltatások összehangolását határozták meg, ezzel segítve elő a határ menti térségek fejlődését, a fejlesztési együttműködés ösztönzését. A megállapodásban rögzítettek szerint a felek közös tevékenységüktől azt várják, hogy javul a térségi együttműködés, a régió infrastrukturális ellátottsága, a szolgáltatások köre bővül, minősége javul, megélénkül a piaci és gazdasági szerkezet átalakítása, erősödik a térségek gazdasági, idegenforgalmi lehetőségeinek hasznosulása, valamint – a területi érdekek érvényre jutásával – javul a gazdaságszervező döntések végrehajtásának regionális összehangolása és szervezése is.

A két önkormányzat között létrejött együttműködést a szakbizottságok közötti megállapodások megkötése, majd a közösen meghatározott szakfeladatok együttes ellátása követte. A kulturális kapcsolatok területén 2004-ben a Nyitra megye hatáskörébe tartozó múzeumok és galériák munkatársai tettek látogatást Komárom-Esztergom megyében, majd a magyarországi megye múzeumai mutatkoztak be a nyitrai Regiontour kiállításon. Ezt Nyitra megye múzeumainak prezentálása követte a Vértes Expón. A könyvtári szakterület munkatársai 2004 áprilisában a József Attila Megyei Könyvtárban szeminárium keretében határozták meg Magyarország és Szlovákia könyvtárügyének stratégiáját az EU-hoz való csatlakozás utáni időszakra vonatkozóan, majd tavaly októberben a két megye könyvtárosai és bibliográfusai a közös kiadványokról és a 2005. évi programok előkészítéséről egyeztettek a révkomáromi Duna Menti Könyvtárban. Dunán innen és Dunán túl címmel tavaly áprilisban Nyitra és Komárom-Esztergom megye közművelődési szakemberei találkoztak a komáromi Monostori erődben, novemberben pedig Önmenedzselés, intézményi menedzselés címmel Érsekújvárott tanácskoztak a két megye szakemberei.

Idén márciusban négy nyelven (magyar, szlovák, angol és német), tízezer példányban jelent meg a két megye közös határszakaszát bemutató, Kirándulások a Duna két partján a Vág–Duna–Ipoly Eurorégióban című kiadvány.

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Területrendezési Osztálya, valamint a Nyitrai Kerületi Önkormányzat Hivatalának Régiófejlesztés és Határon Túli Együttműködés Főosztálya Területrendezési Részlege folyamatosan, kölcsönösen egyezteti készülő területrendezési terveit. Nyitra kerület helyzete e szempontból hasonló Komárom-Esztergom megye helyzetéhez, mivel elsősorban észak–déli kapcsolatai fejlesztendők, így a Komárom–Nyitra, valamint a Párkány–Léva főút gyorsforgalmi úttá történő fejlesztését szorgalmazzák.

Az Esztergom–Párkány közötti új híd helyének meghatározásában is egyezik a két fél elképzelése: a Komárom-Esztergom megyei területrendezési tervben szereplő helyet fogadják el a partnerek. A kölcsönös egyeztetés eredményeként esély van arra, hogy a magyarországi Országos Területrendezési Tervben feltüntetett két helyszín, Vámosszabadi és Komárom közül Komáromban épüljön új közúti híd a Dunán.

Az együttműködő felek elnökeinek április 25-i találkozóján Milan Belica és Agócs István a Helsinki V/C korridor páneurópai folyosó nyomvonalára tett javaslatok összehangolásáról is egyeztetett. Mivel Magyarország gazdasági fejlődésének egyik fontos elősegítője a megfelelő infrastrukturális kapcsolat kialakítása, cél az észak–dél irányú transzeurópai közúti folyosók Magyarországon történő átvezetése. A folyosókat részben az 1997-es, Helsinkiben megtartott harmadik összeurópai közlekedési konferencián jelölték ki. A teljes észak–dél irányú közúti tengely kialakulásához mintegy 80-100 kilométer hosszú szakasz hiányzik. A most folyó döntés-előkészítő munka a közlekedési tengely hiányzó szakaszát keresi meg és jelöli ki. Az egyeztetés előzményeként 2004 decemberében Tatabányán a nyomvonal kialakításában érintett magyarországi települések polgármesterei deklarációt tettek közzé, melyben a Gdansk–Częstochowa–Katowice– Zsolna–Párkány–Budapest–Osijek–Sarajevo–Mostar–Ploce útvonal megépítését preferálják. (Az útszakasz megépítésével a Balti-tenger és az Adriai-tenger között olyan közúti kapcsolat alakulna ki, amely biztosítaná az EU-tagországok és a Balkán közötti közvetlen összeköttetést, szállítási útvonalat.) A nyitrai egyeztetés eredményeként a két elnök megyei szinten erősítette meg a polgármesterek nyilatkozatában foglaltakat, valamint határoztak arról is, hogy júliusban Zselízen hasonló rendezvényt szerveznek, ahol a szlovák közlekedési és területfejlesztési szakemberek, valamint az érintett települések polgármesterei szakmai konferencián teszik közzé a nyomvonal támogatásával kapcsolatos nyilatkozatukat.

(A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Hivatalának közleménye alapján)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?