Nyelvtörvény - pénzbírság a komáromi városi tévének

Komárom |

<p>Az államnyelvről szóló törvényre hivatkozva pénzbírsággal sújtotta a Com-média Kft.-t a Szlovák Televízió és Rádió Tanácsa azért, mert az általa működtetett komáromi városi televízió kizárólag magyar nyelven sugárzott két hirdetést. A társaságnak 136 eurójába fog fájni a két, államnyelven nem sugárzott reklám.</p>

„Mi a megrendelő igényei szerint sugározzuk a reklámokat, a kifogásolt esetekben pedig csupán magyar nyelvű megjelenést kértek” – mondta Pék Zoltán, a Com-média ügyvezető igazgatója. A tévétanács mostani döntésével egy április óta húzódó ügy végére tett pontot. Akkor kérette be ugyanis a városi tévé egyik adását ellenőrzésre, és emelt kifogást a reklámok miatt.
Azóta folyt a levelezés a Commédia és a tanács között. „A tanács tagjainak lehetőségük lett volna elengedni a büntetést, de az is, hogy a kiszabott 136 eurónál sokkal magasabb összeget állapítsanak meg. A tanács köztes megoldást választott, amiben szerintem szerepet játszhatott a nyelvtörvény tervezett módosítása is” – véli Pék Zoltán.
„A közszolgálatiság elve soha nem sérült a városi televízióban, az egy órás műsorunk első félórája szlovák nyelvű, a második magyar. Ugyanazt a blokkot közvetítjük mindkét részben, tolmácsolva az ellenkező nyelven rögzített riportokat – mondta ifj. Batta György, a városi televízió szerkesztője. – A reklámok esetében viszont többször előfordul, hogy csak szlovák nyelven hangzanak el, mert azt kéri a hirdető.”
A tévétanács figyelmeztetése óta kizárólag magyar hirdetés már nem kerül adásba. Többször előfordult viszont, hogy a magyar hirdető inkább elállt reklámozási szándékától, mert nem volt hajlandó kifizetni a fordítással járó pluszköltséget.
A nyelvtörvény módosítását a héten fogadta el első olvasatban a parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?