Nyáron újra toboroz a Nokia

Naszvad/Komárom. Újabb munkahelyek létesülnek a Komáromi járásban.

A naszvadi székhelyű, dróthálók, ketrecek, kalitkák, valamint egyéb drót-, műanyag- és üvegipari termékek gyártásával foglalkozó Ferplast társaság e hónaptól kezdi iskolázni a majdan vezető beosztásban dolgozókat, szeptembertől pedig megkezdi a gyártást. Szeptembertől 30-40, egy éven belül pedig már 350 személyt kíván alkalmazni a cég – tudtuk meg Šlepecká Eleonórától, a körzeti munka-, szociális- és családügyi hivatal megbízott igazgatójától. A nemesócsai JUVA Slovakia fafeldolgozó is bővítést tervez a közeljövőben, újabb 300 munkahelyet teremtve a meglévő 80 mellett. A komáromi hajógyár százhetven személyt készül fokozatosan felvenni: április 15-ig hetvenet, július elsejéig újabb hetvenet, október elsejéig pedig harmincat. A hajógyárnak mindenekelőtt speciális, a német DIN-előírást teljesíteni tudó hegesztőkre, lakatosokra és szerelőkre van szüksége. „A dél-komáromi Nokia nyáron újabb munkaerő-toborzásra készül– mondta az igazgatónő. – Tavaly járásunkból 1078 személy dolgozott ennél a vállalatnál, illetve beszállító üzemei valamelyikében, január elseje óta pedig újabb mintegy 800 személy felvételi kérvényét bírálták el pozitívan. Jelenleg folyik a munkavállalási engedélyek és egyéb adminisztratív teendők intézése.”

A Komáromi járásban február végén 11 885 munkanélkülit tartottak nyilván, míg január végén számuk 12 143 volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?