November 15-ig tart a Diákvércsepp-akció

Komárom |

<p>A komáromi kórház idén is csatlakozik a Szlovák Vöröskereszt által meghirdetett Diákvércsepp (Študentská kvapka krvi) országos akcióhoz.&nbsp;</p>

Az idei akció október 14-től november 15-ig tart, és mottója Semmit nem kell tenned (Nemusíš robiť nič) - tájékoztatta lapunkat Marta Csergeová, a kórházat is működtető Agel csoport szóvivője. „Az első véradók mellett nagyonszívesen látjukarutinos véradókat is, aki már eddig is bizonyították segítőkészségüket“ - mondta Elena Hrabovská, a hematológiai és transzfúziós állomás főorvosa. Tavaly 76 diákot fogadtak a Diákvércsepp akció során, a főorvos elmondta, bízik benne, hogy idén ez aszámnövekedni fog. Komáromban péntekenként 7 és 11 óra között zajlik a véradás, de előzetes bejelentés alapján (035/7909 360) más napokon is fogadják a véradókat.  „Diákjaink rendszeresen részt vesznek ebben az akcióban, évente általában 40-45 harmadikos és negyedikes kapcsolódik be - tudtuk meg Andruskó Imrétől, a Selye János Gimnázium igazgatójától. - Az osztályfőnökök előzetesen felmérik az érdeklődést, és a diákhét egyik programpontjaként közösen veszünk részt a véradáson. Ezúttal november 12-én fogadnak minket.“ Az igazgató arra is rámutatott, hogy a véradást megelőző vizsgálat során a diákok közel felénél derül ki, hogy különböző okok miatt nem adhat vért. „A toborzás során azt is hangsúlyozzuk a tanulóknak, hogy nemcsak másokon segíthetnek, ha részt vesznek a véradáson, hanem arra is jó alkalom, hogy kiszűrjék náluk az esetleges betegségeket, vérszegénységet. Volt már példa arra is, hogy egy diáklány azért nem felelt meg, mert testsúlya nem érte el az 50 kilogrammot“ -mondta az igazgató. Népszerűsítik a Diákvércsepp akciót a Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskolában is, Pál Elemér igazgató tájékoztatása szerint a jelentkezők számától függően egyénileg vagy csoportosan érkeznek a diákok a véradásra. (vkm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?