Nádszeg. Hetedik alkalommal rendezik meg holnap a helyi sportpályán a jótékonysági sportnapot. Hogy az idei rendezvény miben különbözik az előzőektől, arról Juhos Ferenc polgármesterrel beszélgettünk.
Neves színészek is pályára lépnek
Miután május elsején mindanynyian beléptünk az Európai Unióba, úgy gondoltuk, már nem kell kinyilvánítani a visegrádi négyek összetartozását, hanem egyszerűen jótékonysági sportnapként tüntethetjük fel a rendezvényt. A lényeg ugyanaz, mint korábban, annyi változással, hogy eddig a bevétel teljes összegét a testi fogyatékkal élők pozsonyi, Mokrohájska utcai intézetének ajánlottuk fel, most pedig a bevétel felét kapják ők, a másik felét pedig nádszegi fogyatékosok között osztjuk szét. A helybéliek ezen kívül ajándékot is kapnak: egy hollandiai szervezet az ottani Szent István Alapítvány adományát – vadonatúj, komoly játékokat – fogják megkapni vasárnap.
Nádszegnek néhány év óta jó kapcsolata van a Svédországi Magyarok Szövetségével, a Svéd–Magyar Segélyszervezet nagyon sok adománnyal segítette a helyi Szent Erzsébet Szociális és Egészségügyi központot. Az említett holland szervezettel is hasonló kapcsolatot szeretnének kiépíteni?
Ez utóbbi kapcsolat tavaly kezdődött, amikor Magyarországon találkoztam a Szent István Alapítvány tulajdonosával-elnökével. Az alapítvány eddig Magyarországot, Romániát és Ukrajnát segítette, elsősorban gyermekeknek nyújtottak támogatást, de például házakat is építettek. Sikerült elérnünk, hogy idén már Szlovákiát is támogassák. A nádszegieknek nyújtott mostani adomány az első itteni. Igazából nem is annyira az ajándékon van a hangsúly, hanem azon, hogy igyekszünk minél több alapítványt, szervezetet bekapcsolni a jótékonysági rendezvénybe – ismerjék meg a régiót, s ha tehetik, később is jöjjenek, segítsék az ittenieket.
Milyen újdonság lesz még a jótékonysági rendezvényen?
A házi gondozószolgálat segítségét igénylő betegek által használt hangkommunikációs berendezés diszpécserközpontját avatjuk fel a Szent Erzsébet Szociális és Egészségügyi Központban. A berendezést a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával a budapesti Body Guard Kft. szállítja. A múlt héten kezdték beszerelni, és a jótékonysági sportnapon szeretnénk átadni.
A futballtornán a korábbi években főként a visegrádi országok politikusai, parlamenti válogatottjai léptek pályára. Idén e téren is van változás.
A helyi öregfiúk csapata mellett itt lesz testvértelepülésünk, Budapest XI. kerületének csapata, a magyarországi színészválogatott tagjaként Nádszegre várjuk Nemcsák Károlyt, Eperjes Károlyt, Varga Miklóst, Makrai Pált, Selmeci Rolandot és más ismert művészeket. Politikus vendégeink is lesznek: Bugár Béla, a parlament alelnöke, az MKP vezetője, Pavol Prokopovič közlekedési és Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési, valamint Roman Kováč volt egészségügyi miniszter. Budapestről Szabó Vilmos államtitkár és több más politikus ígérte a részvételét. Meghívtuk Mikuláš Dzurinda miniszterelnököt is, tőle egyelőre nem kaptunk pozitív visszajelzést.
A kísérőrendezvények között is lesz újdonság?
Lesznek már hagyományosnak mondható bemutatók, mint például az erős embereké. Táncbemutatót tart a magyarországi testi fogyatékkal élők szövetségének csoportja. Aki hőlégballonból is szeretné megszemlélni Nádszeget, annak erre is lehetősége nyílik. Újdonság a Szuperbuli Lagzi Lajcsival. Szokás szerint megint lesz tombolahúzás; a résztvevők között értékes díjakat sorsolnak ki, az első egy kétszemélyes tunéziai kirándulás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.