Népmesemondó verseny Zsigárdon

Nyolcvan versenyző lép színpadra a regionális elődöntőben.ZsigárdHolnap rendezik meg az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny országos elődöntőjét Zsigárdon.„Nyolcadik alkalommal szervezi meg a versenyt a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Országos Tanácsának megbízásábó

Nyolcvan versenyző lép színpadra a regionális elődöntőben.

Zsigárd

Holnap rendezik meg az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny országos elődöntőjét Zsigárdon.

„Nyolcadik alkalommal szervezi meg a versenyt a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Országos Tanácsának megbízásából. Idén négy kategóriában nyolcvan versenyző indul. Külön öröm, hogy kisiskolások is szép számban lesznek Zsigárdon” – nyilatkozta lapunknak Mézes Rudolf, a Csemadok országos alelnöke. A negyedik kategória versenyzőit Nagy Iván, Rényei Edit és Morvay Gábor értékeli. A Valacsay Ilona, Futó Mária és Bedi Kata alkotta zsűri a második kategória versenyzőit hallgatja meg. A harmadik kategória mesemondóit Szanyi Mária, Suba Anna és Gál István értékeli. „Már hagyomány, hogy amíg a verseny zajlik, a gyerekek a Szomolai házaspár vezetésével kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt” – tette hozzá az elnök. A verseny szakmai kiértékelése egy órakor kezdődik. Az eredményhirdetés 14 órakor lesz a kultúrház nagytermében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?