Nemzeti park lesz a Duna mente

Somorja |

<p>Határon átnyúló együttműködés indult Szlovákia és Magyarország között egy közös nemzeti, illetve natúrpark kialakítása céljából. A projekt résztvevői szerdán, Somorján mutatták be a terveket.</p>

A partnerség vezetője a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága, amely szlovákiai és magyarországi szervezetekkel is együttműködik a projekt keretében. Michal Deraj, a Duna menti tájvédelmi körzet illetékese elmondta, olyan nemzeti park és natúrpark kialakításán dolgoznak, amelyre a határ mindkét oldalán büszkék lehetnek az ott élők. Hozzátette, Szlovákiában már évtizedek óta foglalkoznak a Duna mente megfelelő védelmével. „A Duna mente, a Duna és az abba torkolló folyók vidékének nemzeti parkká nyilvánítása már hosszú évek óta napirenden van” – nyilatkozta a természetvédő.

Pethő Péter a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, a natúrpark kezelőszervezetének elnöke közölte, Magyarországon körülbelül két és fél éve foglalkoznak intenzíven a tervvel. „A magyar környezetvédelmi törvény alapján a natúrpark égisze alá tartozik a vidékfejlesztés, a környezeti és természeti értékek megőrzése, a turizmus fejlesztése és a környezettudatos nevelés” – nyilatkozta Pethő, aki kiemelte, hogy korábban nem volt példa ilyen összefogásra a Szigetközben, amelyet a Csallóköz kisöccseként tartanak számon.

Szlovákiában a Morva folyó torkolatától Párkányig terjedne a nemzeti park területe, Magyarországon a Szigetközben, a Duna és a Mosoni-Duna közötti szakaszon huszonnyolc települést érint a tervezet. Pethő leszögezte, a Csallóköz és a Szigetköz fejlesztése csak közösen képzelhető el. Magyarországon már tavasszal kihirdethetik a natúrpark megalakulását. A szlovákiai nemzeti park létrehozása hosszabb időbe telik, Deraj szerint főként politikai feladat, amely több akadályba is ütközhet.

Tuba Lajos, a Somorjai Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta, Somorja környékét is érinti a tájvédelmi körzet, de az ügynökség a helyi lakosság véleményének formálásával és környezeti neveléssel is részt vesz a projektben. Pozitívan értékelte, hogy a környékbeli szállodák is egyre nyitottabbak az ökoturizmusra. Az igazgató elismerte, nehéz lesz meggyőzni a lakosokat arról, hogy a nemzeti park nemcsak korlátozásokat, hanem lehetőségeket is rejt. Elsőként előkészítik a nemzeti park és a natúrpark megalapozó tanulmányát, kezelési tervét, később találkozókat és kiállításokat terveznek. A környezeti nevelés, valamint a turizmus fejlesztése is a célok között szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?