Nemes családi örökség

Pedig esetenként nem is kellene messze keresgélnünk, a volt Csehszlovákia területén ugyanis Brünn és Kassa mellett Komáromban volt a harmadik harangöntő műhely, ahol 1922 és 1959 között összesen 85 harangot készítettek Dosztál Jakab vas- és fémöntödéjében.

A család leszármazottai közül többen ma is Komáromban élnek. Dosztál Jakab unokája, Dosztál Gábor szívesen emlékezik vissza nagyapja és édesapja, Nándor nem mindennapi tevékenységére. Ő és leánya, Csányiné Dosztál Ágnes – aki diplomamunkája témájául választotta a komáromi harangöntés történetét – elevenítették fel a családi hagyományokat.

Egy kis családtörténet

A Dosztál család Csehországból származik, a dédapa, János az 1800-as évek végén a textilgyártás központjából, Liberecből érkezett Tatára, ahol a beinduló iparosítás kapcsán alapított posztógyár gépeit szerelte. Három fia, Jakab, József és János ugyancsak iparosnak tanult, majd Komáromban telepedtek le, ahol az egyik géplakatosként, a másik bádogosként és vízvezeték-szerelőként, a harmadik autóműszerészként dolgozott. Dosztál Jakab a Kapitány utcában vas- és fémöntödét alapított, amely a maga nemében az első volt a városban. A családi hagyományokat folytatva Jakab fia, Nándor, a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola elvégzését követően – apja tanácsára – külföldre ment tökéletesíteni tudását, így jutott el Németországba, ahol a harangöntés fortélyait is elleste.

Az első harang

Az első komáromi harang 1922-ben készült Solymossy Dezső plébános biztatására, aki az I. világháborúban a Szent Anna templomból elvitt harang helyébe szeretett volna újat készíttetni. A nagy eseményről a Komáromi Lapok 1922. augusztus 10-ei száma adott hírt, megemlítve, hogy az első komáromi harangot régi krajcárokból és angol ónból öntötték. A 65 kilogrammos, 380 mm magas, 480 mm alsó átmérőjű, „f” hangú harangon a következő feliratok olvashatók: Sz. Anna tiszteletére közadakozásból a komáromi kath. hívek 1922. A hátoldalán pedig ez áll: Solymossy Dezső adminisztrátor és Dr. Alapi Gyula egyházközségi elnöksége alatt öntötte Dosztál Jakab komáromi vas- és fémöntő kath. templomgondnok.

Dosztál-harangok szerte az országban

Az elsőt csakhamar további harangok követték, a megrendelések egész Szlovákia területéről érkeztek. Komáromban készült harang szól a tanyi, a medvei, a csöllei, a marcelházi, a ragyolci, az izsapi, a krasznahorkaváraljai, a hontfüzesgyarmati, a fülekkovácsi, a zselízi, a naszvadi és kelenyei templomban. Az utolsó darabot 1959. január 20-án készítették a péderi katolikus egyház részére. A harangok díszítését, feliratát és hangfekvését mindig a megrendelő választotta ki. A szomszédos községekben ugyanis más-más hangon kellett szólniuk a harangoknak. A leggyakoribb motívum a szőlőlevél, tölgyfalevél, fenyőág, a magyar címer, a Szűz Mária a gyermekkel, Jézus, Szent István lovas szobra volt. A kész harangot az öntöde udvarán álló haranglábra függesztették, és a megrendelő egyházközség kántora jelenlétében hangsíppal ellenőrizték a hangfekvését. Ha nem találták megfelelőnek, vagy a falvastagságon változtattak vagy a harangnyelv hosszán állítottak.

A felfüggesztett harang a gyerekeket kisebb-nagyobb csínytevésre késztette. Dosztál Gábor elmesélte, gyakran megesett, hogy bátyjával tíz perccel a déli harangszó vagy a mise kezdete előtt megkongatták a harangot, teljesen elbizonytalanítva ezzel a közelben lakókat. Persze ilyenkor az atyai megtorlás sem maradt el.

Megúszták a kitelepítést

Dosztál Jakab és családja az öntödének köszönheti, hogy elkerülte őket a kitelepítés. Pedig már a „fehérkönyv” is a kezükben volt, ám a hajógyár fontos beszállítóiként a hatóság folyton halogatta kitelepítésüket. Az államosítás azonban már nem kerülhette el őket, az öntöde berendezését fokozatosan szétszedték, csakúgy, mint az épületet. A harangmintákat később Brünnben értékesítette a család. A nemes családi hagyományokat ma már csak néhány kép és a leszármazottak emléke őrzi. És természetesen a harangok…