Nem volt hajlandó várni a sorára, őrült tombolásba kezdett a kórházban

Nem volt hajlandó várni a sorára, őrült tombolásba kezdett a kórházban

A 43 éves férfi egy páciensre, valamint két egészségügyi dolgozóra is rátámadt.

A 43 éves Zdeněk J.-t szombaton, a kora esti órákban hasi fájdalmakkal szállították mentővel a fővárosi Kramáre kórházba, ahol rátámadt egy szintén kivizsgálásra várakozó páciensre, egy egészségügyi nővérre és a kórház egy másik alkalmazottjára is. 

Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, a férfi azért kezdett ámokfutásba, mert nem volt hajlandó kivárni a sorát.

A két alkalmazott enyhébb, illetve közepes mértékű sérüléseket szenvedett az arcán és karján. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, védett személy ellen elkövetett garázdaság és testi sértés bűntette miatt indult ellene eljárás.

A támadó hozzátartozói ezt követően a kórház alkalmazottainak kivégzésével fenyegetőztek telefonban – írta a Markíza. A hívást az intézmény a rendőrségnek is jelentette, emellett megerősítették a kórház biztonsági szolgálatát. 

Az ügyben illetékes nyomozó indítványozta a férfi vizsgálati fogságba helyezését. Amennyiben bűnössége beigazolódik, akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?