A korábbi években naponta mintegy négyszáz látogató korcsolyázott a dunaszerdahelyi műjégpályán. Idén azonban a kijárási korlátozás miatt sem nyithatnak ki, de az időjárás sem kedvez a műjégnek.
Nem tudni, mikor nyithat ki a városi műjégpálya
A jelenlegi helyzetben akkor sem lehetne korcsolyázni a dunaszerdahelyi műjégpályán, ha nem lenne koronavírus. „Éjszakai fagy mellett tudjuk csak elkészíteni a jeget, amit egy hétig hűteni kell ahhoz, hogy megfelelő minőségű legyen a korcsolyázáshoz” – mondta Aranyossy Csaba, a műjégpálya üzemeltetője utalva arra, hogy az enyhe időjárás miatt jelenleg nem lehetséges lefagyasztani a pályát, a kijárási korlátozás értelmében pedig vendégeket sem fogadhatnak. „1993 óta tart nyitva a pálya, azóta nem volt példa ilyen helyzetre. Az ugyan előfordult, hogy karácsonykor be kellett zárni az enyhe időjárás miatt, de olyanra nem emlékszünk, hogy decemberben sem nyithattunk ki. Van olyan munkatársunk, aki még emlékszik arra, hogy a ’90-es évek elején október végétől márciusig lehetett korcsolyázni, akkor még volt tél” – jegyezte meg Aranyossy Csaba.
Az üzemeltető leszögezte, hogy nem rajtuk múlik a pálya megnyitása, hanem az időjárástól és a járványhelyzettől függ. Ha január 10-én véget ér a kijárási tilalom, az nem jelenti azt, hogy a műjégpálya is megnyit. „Nem tudjuk előre elkészíteni a jeget, ezt ugyanis legalább egyhetes előkészületek előzik meg. Ha újabb korlátozások lépnek életbe, akkor le kellene olvasztanunk a pályát, vagy tovább hűteni, az pedig drága, mivel nyitott jégpályánk van. Tíz fokban nem lehet jeget készíteni, a mintegy 8 centiméteres jégtakarót is legfeljebb öt-, nyolcfokos hőmérséklet mellett tudnánk megtartani. Olyan ez, mintha júniusban nyitott hűtőajtó mellett próbálnánk hideget tartani, ez pedig lehetetlen” – fogalmazott Aranyossy, hozzátéve, hogy az esetleges eső tovább rontaná a pálya minőségét. Azt is nehéz megakadályozni, hogy ne gyülekezzenek az emberek a jégen. Egyelőre tehát kérdéses, hogy mikor élvezhetik a tél örömeit a korcsolyázás szerelmesei Dunaszerdahelyen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.