Nem tetszik az ellenjelölteknek Stubendek felhívásának módja

Komárom |

<p>Sajtónyilatkozatban hívta nyilvános vitára a komáromi polgármesterjelölteket Stubendek László független jelölt. A többiek szerint, bár nem zárkóznak el a vitától, nem ez a legmegfelelőbb módja egy ilyen fórum megszervezésének.</p>

A kezdeményező szerint a választási kampánynak a programközpontú vitákról és a megoldási javaslatokról, nem a polgárok félrevezetéséről, lejárató hadjáratokról kellene szólnia. „Felvetettem a nyilvános vita lehetőségét, várom, hogy ez elindít egy mozgást” – mondta lapunknak Stubendek László. Azt egyelőre nem tudta konkretizálni, milyen formában, hol és mikor, kinek a vezetésével valósulhatna meg egy ilyen vita. Úgy vélte, most a többieken a sor, hogy reagáljanak a felhívására. Czíria Attila (a Híd–MKP koalíció jelöltje) úgy fogalmazott, ha megfelelő megkeresés érkezik, áll elébe a vitának. Szerinte viszont fontosabb, hogy a polgárokkal beszélgessenek az őket érintő problémákról és a város jövőjéről. Less Károly (független) a médián keresztül történő üzengetést inkább csak hírverésnek, mint komoly vitaszándéknak tartja. „Várom, hogy Stubendek László személyesen megkeressen, hiszen jól ismerjük egymást” – tette hozzá. Benčič Péter (Zöldek Pártja) úgy fogalmazott, minden jelöltnek megvan a saját programja, de a vitától sem zárkózik el. Gulyás Magdaléna (független) sem tartotta megfelelőnek a felhívás módját, ő is csak a közösségi oldalról szerzett róla tudomást. „Természetesen részt vennék egy nyilvános vitában, de tudni kell, mikor, hol, kiknek a részvételével zajlana. Erről időben kell egyeztetni, hiszen mindnyájan saját kampányunkon dolgozunk” – tette hozzá. Anton Mareket (független) többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült elérnünk.

Időközben a Jókai Mór Diákkör is nyilvános vitafórum megszervezésébe fogott. A honlapjukon közzétett írás szerint az elkövetkező napokban mind a hat komáromi polgármesterjelölttel egyeztetni szeretnének a vitáról, annak helyszínéről, időpontjáról és módjáról. A JóMóD kezdeményezésével Stubendek felhívása valószínűleg tárgytalanná válik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?