Még nem készült el egészen, de kívülről már teljes szépségben pompázik a felújított kultúrház, a belső terek rekonstrukciója még hátravan.
Nem lett hivalkodó, megőrizte falusi jellegét
Idén március elsején tartották az utolsó rendezvényt az épületben, másnap megkezdődött a nagyszabású felújítás. A község sikeresen pályázott a környezetvédelmi minisztérium által az épületek energiafogyasztásának a csökkentésére kiírt felhívásán, és 2018-ban a szerződés aláírása után elindult a közbeszerzési eljárás, amelyet egy zsolnai vállalat nyert el. A több mint 444 ezer eurós uniós támogatás felhasználási módja adva volt, kizárólag az épület felújítására szolgált, lehetőséget adva a tetőcserére és szigetelésére, az épület falainak a szigetelésére, az ablakok és külső ajtók lecserélésére, a fűtésrendszer teljes körű felújítására, amely az új csöveken és fűtőtesteken kívül új hőszivattyúkat is jelentett, valamint felújították az épület teljes villanyhálózatát is. Ebből az összegből a község 5 százalékos önrészt vállalt. Mivelhogy energiatakarékossági projektről van szó, az átadástól kezdve, öt éven át ellenőrizni fogja a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség az energiamegtakarítás valós mértékét. „A munkálatok a koronavírus-járvány idején sem álltak le, a tervezett időpontra készült el minden, így a használatba vételi eljárás jóváhagyása sem késlekedett. Viszont hátravan még a belső terek rendbetétele. Fel kell újítani a színpadot, új padló kell a nagyterembe, és az előcsarnokra is ráfér a tatarozás. Ezeket a munkálatokat a község már saját forrásból fogja fedezni” – mondta a polgármester, Ribánszky Jarmila. A felújítás tehát folytatódik. A pozsonyeperjesiek arra a legbüszkébbek, hogy a kultúrház emberi léptékű, nem hivalkodó, ötvözi a múltat a jelen korszerűségével, vagyis pontosan olyan, mint amilyennek egy nagy múltú falu kulturális központjának lennie kellene.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.