ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSOroszvár (Rusovce). Nem fejezik be 2016-ig, Szlovákia EU-elnökségének kezdetéig az oroszvári Lónyay-kastély felújítását.
Nem lehet tudni, mikorra sikerül felújítani az oroszvári kastélyt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14151744215113_104.jpg.webp?itok=lCuiEVXG)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Oroszvár (Rusovce). Nem fejezik be 2016-ig, Szlovákia EU-elnökségének kezdetéig az oroszvári Lónyay-kastély felújítását. Az épületet a szlovák kormány az EU-elnökség idején reprezentációs célokra szerette volna használni – tájékoztatott október végén a Hospodárske noviny gazdasági-közéleti napilap.
A szlovák kormány 2012-ben jelentette be, mi a célja a kastéllyal, amely egyre rosszabb állapotban van. A kastélyt 2016-ra újítanák fel, a beruházás 35-40 millió euróba kerülne. A neogótikus kastély rekonstrukcióját az eredeti tervek szerint idén tavasszal a kivitelezésre kiírt versenytárgyalással kezdték volna el, ősszel pedig már a munka is beindulhatott volna, azonban a felújítás máig nem kezdődött el. A rekonstrukció a Hospodárske noviny szerint először pénzhiány miatt csúszott, később azért, mert lemondott a felújítási projekt vezetője.
Mivel az épület nem készül el a tervezett időpontra, a kormány kénytelen új ingatlant találni, amelyet reprezentációs célokra használhat az EU-elnökség idején. A szlovák külügyminisztérium jelenleg a pozsonyi Vigadóval vagy a pozsonyi várral számol, de a kormány nem tett le arról, hogy használja az oroszvári ingatlant. A jelenlegi tervek szerint 2015 tavaszán kezdődhetne a kastély felújítása.
A felújítás finanszírozásának részleteit máig nem véglegesítették. A rekonstrukció egy részét (5 millió euró) az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmusa finanszírozza az Európai Kulturális Örökség programja keretében. A szlovák kormányhivatal a SITA hírügynökséggel közölte: a költségvetésben a teljes felújításra nem, csupán az EGT által támogatott projekt részfinanszírozására és a legszükségesebb fenntartási munkákra van elkülönített összeg, a fennmaradó részt alapítványoktól és vállalkozóktól szeretnék előteremteni.
A szlovák kormányhivatal kezelésébe tartozó ingatlan tulajdonjoga a múlt század kilencvenes éveitől peres eljárás tárgya. A per azzal kezdődött, hogy Szlovákia elutasította azt a kérvényt, amellyel az egyházakat ért igazságtalanságok jóvátételét célzó szlovák jogszabály alapján 1994-ben az ingatlan visszaszolgáltatását kérte a magyar bencés rend. A rend a kastélyt Lónyay Elemér gróf 1945-ben elhunyt feleségétől, Stefánia belga hercegnőtől örökölte. A per 2013 tavaszán zárult le, mivel kimerült az összes szlovákiai jogorvoslati lehetőség, miután az ügyben a szlovák legfelsőbb bíróság elutasította a bencés rend keresetét, amellyel örökösödési jogának kívánt érvényt szerezni. A döntés után a bencés rend jelezte: európai fórumokhoz nyújt be fellebbezést. (MTI, szcs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.