Nem fejleszt a vasút Dél-Szlovákiában

Pozsony. Csaknem 90 km/óra átlagsebesség, légkondicionált szerelvények, speciális kivetítő táblák, melyek figyelmeztetik az utasokat a következő megállóra – ilyen vonatok fognak az év végéig közlekedni egyes regionális járatokon.

Pozsony. Csaknem 90 km/óra átlagsebesség, légkondicionált szerelvények, speciális kivetítő táblák, melyek figyelmeztetik az utasokat a következő megállóra – ilyen vonatok fognak az év végéig közlekedni egyes regionális járatokon. Az új szerelvényeket viszont csak az ország északi régióiban indítják útnak, az egyik leghosszabb vonalon, Pozsony és Komárom között továbbra is a régi vonatok fognak közlekedni.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az új szerelvényeket csak azokon az útvonalakon indíthatják el, ahol a végállomásokon a mozdony nem tud megfordulni. „Az új szerelvényeken ugyanis az egyes vagonok között menet közben is át lehet majd járni, ami az utasok és a kalauzok kényelmét is növeli, ráadásul a mozdonyt a végállomáson nem kell a szerelvény másik végére csatolni” – áll a vasúttársaság lapunknak elküldött nyilatkozatában.

Az már más lapra tartozik, hogy a nyári hónapokban a fővárostól Komáromig tartó, közel háromórás út kibírhatatlan, a kényelmetlen szerelvényekben nagyon meleg van, sokszor kevés a hely. Miloš Čikovský, a társaság szóvivője szerint egyhamar nem is változik a helyzet. „Ezen az útvonalon több típusú vonatot üzemeltetünk, nem lehet lecserélni minden szerelvényt, ráadásul ezen az úton nincsenek olyan állomások, melyeken a mozdony meg tud fordulni” – magyarázta lapunknak Čikovský.

A régi és új vonatok közt a különbség szemmel látható. Több hely van a babakocsiknak, kerékpároknak, mozgássérült utasoknak, az ülések is sokkal kényelmesebbek, az ajtók gombnyomásra nyílnak. Újdonságnak számít az is, hogy az utasok már a vonaton, automatákból is megvehetik a jegyüket. Minden szerelvényben 85 utas fér el kényelmesen, a vonat hangszigetelt, tehát alig hallani a motorzajt. „Nemcsak belülről újult meg a vonat, kicserélték a klimatizációt, a motort és a fékrendszert is” – mondta lapunknak Zuzana Červená, a vasúttársaság sajtóosztályának munkatársa. (dem-)

[Új Szó, 2007. 05. 09.]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?