Nem elégedettek Léván a beiratkozási eredményekkel

<p>Léva. Évek óta nem írattak be egyetlen gyereket sem a lévai magyar iskolába a várostól 16 kilométerre fekvő</p><p>Tőréből (Turany).</p>

SZÁZ ILDIKÓ

Idén egy leendő elsős érkezett a községből, ahol sem magyar óvoda, sem alapiskola nem működik. Andruska Csilla, a lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatója elmondta, a járási székhelytől 6 kilométerre lévő Vámosladányból (Mýtne Ludany) is lesz elsősük.

„Tizenhárom iskolaköteles gyereket írattak be hozzánk, öt a lévai magyar óvodából, kettő a közeli községekből érkezett, a többiek a lévai szlovák óvodák valamelyikét látogatják” – mondta Andruska Csilla. Egy évvel ezelőtt tizenegy iskolakötelest írattak be Léva egyetlen magyar alapiskolájába, később újabb családok jelentkeztek, így végül tizenöt elsőssel kezdhették a tanévet. A lévai pedagógusok abban reménykednek, hogy Tőréről idővel újabb gyerekek érkeznek. Tőrén 2011-ben a 228 lakosból 129 volt magyar. A most beíratott leendő elsős testvérét is a lévai magyar óvodába hoznák a szülők. A Juhász Gyula Alapiskola és az óvoda egy ideje közös udvarban van. Miután a magyar óvodát az iskola közvetlen közelébe költöztették, nagyobb lett az érdeklődés a lévai családok részéről, jelenleg már huszonkilenc óvodásuk van. „Nem lehetünk elégedettek a beiratkozási eredményekkel, hiszen konkrét esetről tudunk, amikor a magyar óvodát látogató gyerek szülei végül úgy döntöttek, inkább az egyik szlovák alapiskola tehetséggondozó osztályát választják. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, sikeresek voltak a nyílt napok, nagy volt az érdeklődés a bemutató órák iránt. Pedagógusaink sorra látogatták a szlovák óvodákat, kétnyelvű meghívókat osztottak szét a családoknak” – mondta Andruska Csilla. A lévai pedagógusokat aggasztja, hogy a szülők úgy érzik, sikeresebb lesz a gyerekük, ha szlovák iskolába íratják. A lévai kistérségből egyre kevesebb leendő elsőst hoznak a városi magyar alapiskolába.

Két évvel ezelőtt huszonegy gyereket írattak be az iskolába, négy óvodás számára kértek halasztást, tehát 17 elsősük lett. Egyre kevesebb a remény arra, hogy Garamkálnáról (Kalná nad Hronom) és Kiskoszmályból (Malé Kozmárovce) magyar gyerekek érkezzenek Lévára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?