Az anyát és az ügyvédet sem értesítették arról, hogy lezárták a vizsgálatot.Pered/VágtornócLezárta a bíróság azt a vizsgálatot, amelyet annak a kisfiúnak a halála ügyében indított, akire 2011 júliusában a peredi temetőben rádőlt egy sírkő.
Nem derült ki, ki a felelős a kisfiú haláláért
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14480075951597_37.jpeg.webp?itok=pVH-zrBm)
Az anyát és az ügyvédet sem értesítették arról, hogy lezárták a vizsgálatot.
Pered/Vágtornóc
Lezárta a bíróság azt a vizsgálatot, amelyet annak a kisfiúnak a halála ügyében indított, akire 2011 júliusában a peredi temetőben rádőlt egy sírkő. Az édesanyját nem értesítették a vizsgálat lezárásáról.
Tamás a nagymamájával volt a temetőben, a dédszülők nyughelyét gondozták, amikor a sírkő rázuhant a kisfiú mellkasára. A baleset után először jól volt, majd eszméletét vesztette, később pedig belehalt sérüléseibe. Az ügyben vizsgálták a kőfaragók felelősségét, akik 2011 májusában adatokat véstek a kőre. A munkát a helyszínen végezték el, nem vették le a sírkövet. A szakvélemény szerint a vésés miatt nem csökkenhetett a sírkő stabilitása, a Galántai Járásbíróság is kimondta, hogy a kőfaragók nem felelősek. A gyerek édesanyja fellebbezett a bíróságon. A tárgyaláson a bíró felhívta a figyelmet arra, hogy nem a készítő, hanem a sírhely fenntartója felel a sírkő állapotáért. Szekeres Klaudia jogász szerint ha nem volt beavatkozás, az adatokat pedig a helyszínen vésték a kőbe, akkor nem lehet a sírköveseket okolni. „A sírkövet egy épülethez hasonlítanám. Ha az olyan állapotban volt, hogy javításra szorult, a tulajdonos a felelős. Így van ez a sírkővel is. Az felel érte, aki a sírhelyet bérli” – mondta a jogász.
Lelovics Mónika, a kisfiú édesanyja október közepén egy felszólításból tudta meg, hogy lezárták a vizsgálatot. „Kaptam egy felszólítást, hogy meg kell fizetnem a költségeket, mivel elvesztettem a pert a sírkövesekkel szemben. 1426 eurót kell befizetnem február végéig. Havi 300–400 eurós részletekben törleszthetném a költségeket, de nekem annyi pénzem sincs” – mondta Lelovics Mónika. Hozzátette, nem elégedett a vizsgálat eredményével, sem az ügyvéd munkájával. „Azt írják nem a sírkövesek a felelősek, hanem az, aki a sírhely után a bérleti díjat fizeti. Akkor miért nem vizsgálják tovább az ügyet? – tette hozzá Lelovics Mónika.
Megkerestük a sírhely bérlőjét. Lelovics Piroska, Tamáska nagymamája elmondta, a sírhely illetékeit 2016-ig előre kifizette az édesanyja, aki időközben elhunyt. „2016-ban veszem át a sír bérletét” – mondta a nagymama. „Vitatható, hogy kié a sírkő. Lehet azé, aki készíttette, vagy azé, aki bérli a sírhelyet” – mondta Szekeres Klaudia jogász. „Mivel a bérlő időközben meghalt, az örökösök fizetik tovább a temetői illetéket, de ezzel még mindig nem azonosítottuk a sírkő tulajdonosát. Attól, hogy valaki fenntart egy sírhelyet, nem biztos, hogy a sírkövet is ő vette, ő tartja karban. A két személy nem feltétlenül azonos” – tette hozzá a jogász.
Az édesanya segítséget kér. „Az ügyvédem nem hív vissza és kifutottunk a fellebbezési határidőből. Ha valaki megmondaná, mi a teendő, vagy hogy egyáltalán lehet-e még valamit tenni, sokat segítene” – mondta Tamáska édesanyja.
Az édesanya azt mondta, mindenkinek rendszeresen ellenőriznie kellene a sírkövek állapotát, hogy ne történhessen meg még az, ami Tamáskával megtörtént.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.