Régió
A szoborcsoport mintája Fadrusz János alkotása - Németi Róbert felvétele

Nem állítanak szobrot Mária Teréziának Pozsonyban

ÚJ SZÓ ONLINE

2018. március 17. 19:28

Egyelőre nem állíthatják fel Mária Terézia bronz lovas szobrát a Hviezdoslav téren.

A városi képviselők nem értettek egyet a javasolt helyszínnel, a Pozsonyi Városszépítő Egylet pedig nem akarja máshová helyezni az alkotást.

A héten felállították a szobrot a Hviezdoslav téri Carlton Hotel előtti parkban. Fadrusz János legendás márványszobrának másolata azonban nem nyerte el a városi képviselő-testület tetszését. A csütörtöki ülésen a képviselők több érvet is felsorakoztattak a szobor ellen. Volt, aki az alkotás minőségét és művészi értékét kifogásolta, szerintük ugyanis a szobor sem történelmi, sem ideológiai szempontból nem megfelelő. Ingrid Konrad, a főváros főépítésze elmondta, a 2011-ben készült alkotás az eredeti szobor méretének hatoda. Több képviselő javasolta, hogy a Hviezdoslav tér helyett máshol helyezzék el a szobrot, például a várban, a ligetfalui Janko Kráľ parkban, vagy Récsén, esetleg a Carlton, vagy más hotel előcsarnokában. Rámutattak, hogy a Hviezdoslav téren már most is sok a szobor. A vár mellett szól, hogy a királynő sokkal inkább köthető a pozsonyi várhoz, mint a Hviezdoslav térhez, ugyanezzel érveltek a récsei és a parkbeli helyszín mellett is. Maroš Mačucha, a városszépítő egylet képviselője azonban kijelentette, ha a Carlton előtt nem engedélyezik a felállítását, máshova nem helyezik el. „Évek óta hallgatjuk ezeket az érveket. Már a Carlton előtti terület is kompromisszumos megoldás volt” – mondta az ülésen Mačucha. Hozzátette, nehéz a fővárosban megfelelő helyet találni Mária Terézia szobrának, és rámutatott, hogy a járókelőknek tetszett az alkotás.

2018. március 15. 13:07

Ideiglenesen felállították Mária Terézia szobrát Pozsonyban

A képviselők végül elutasították a javaslatot, és azt sem javasolták, hogy a város más pontján állítsák fel az uralkodó bronzszobrát. (béva)

Önnek ajánljuk