Nehezen tudják közművesíteni a telkeket

Nemeskajal/Kismácséd |

<p>Számtalan községben az infrastruktúra hiánya miatt akadozik az építkezési telkek kimérése. Korábban a villany- és gázművek finanszírozták a hálózatok lefektetését, most egy-egy utca közművesítését a községnek kell biztosítania.</p>

Az ezernégyszáz lakosú Nemeskajalon egy öthektáros részen terveznek telkeket kimérni, az önkormányzatnak viszont először rendeznie kell a tulajdonviszonyokat. Az első fázisban negyven telekkel számolnak, ami évtizedekig elég lenne a falu lakosságának, a község elsősorban a helyieket kívánja megszólítani. Kosztolányi Tibor polgármestertől megtudtuk, a helyiek kedvezményt is kapnak. Tavaly például öt telket értékesített a község. A helybéliek ötven százalékkal olcsóbban, 150 koronás négyzetméterenkénti áron kapták meg a területeket. Kiderült, hogy nyolc-tíz érdeklődő máris lenne.
Az önkormányzat elképzelhetőnek tartja, hogy a negyvenhárom telekből néhányra bérlakásokat építenének. Korábban nyolc ilyet építettek a faluban, de továbbiakra van igény.
Az 582 lelket számláló Kismácsédon akár 200 telek is kialakítható, ezek a területek azonban nem az önkormányzat tulajdonát képezik. Jelenleg hét telket mértek ki, az értékesítésük ingatlanközvetítő irodán keresztül történt. Hontvári Ferenc polgármester elárulta, a község besegít az eladott hét telek infrastruktúrájának kiépítésébe, a finanszírozás viszont a tulajdonosokra marad. (jéem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?