Nehezen emelkedik a részvételi arány a Mátyusföldön

választás Galántán
Vezekény/Kosút/Jóka/Nádszeg/Tallós |

A délelőtti számokhoz képest lassan emelkedik a részvételi arány a mátyusföldi településeken, általában nagyobb érdeklődésre számítottak a szavazóhelyiségekben.

17 óra után Vezekényen 30 százalék fölé emelkedett a részvételi arány az elnökválasztáson. 

Kosúton és Jókán 35 százaléknál tartanak. A választási bizottságok tagjai szerint a mozgalmasabb és a csendesebb időszakok váltják egymást. A szavazásra jogosultak száma a községben 3200, akik számára 3 választókörzetet alakítottak ki.  

Nádszegen a szavazásra jogosultak egynegyede, vagyis 25 százaléka volt eddig szavazni. 

Tallóson egy körzet, 1300 választó van, akiknek 30 százaléka járult eddig az urnákhoz. 

Az egyik egyetemista szavazó szerint több mint ötven százalék lehet a részvételi arány. Azzal kapcsolatban, hogy nincs nő az elnökjelöltek között, elmondta, szerinte nem a neme jellemzi a megfelelő jelöltet, hanem az értékek, amiket képvisel. Úgy véli, a nők aránytalanul kevesen vannak a politikában, de felmerül benne a kérdés, kinek lenne kedve odamenni. 

„A jelenlegi államfő esetében is azt láttuk, hogy rendkívül belefáradt a szerepbe, amiben valószínűleg az is közrejátszik, hogy milyen a férfi politikusok hozzáállása. Ha lenne női jelölt, az jó példa lehetne az élet egyéb területén is a nőknek, hogy merjenek nagyobb szerepet vállalni a társadalmi kérdésekben” 

– tette hozzá. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?