Néhány ágazatban költséges az újranyitás

Pered
Pered |

Számos szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozó nem tudott azonnal munkába állni a koronavírus-járványt követő fokozatos enyhítések után. Az újranyitás pluszköltséggel jár. 

Hét és fél hét kényszerpihenő után május 6-án nyitott meg ismét a peredi Valika Kozmetika. 

A szerencsések egyike
Tulajdonosa, Pavlovič Valéria lapunknak elmondta, a szerencsésebbek közé tartozik, mert saját szalonja van, a bérleti díj kifizetése miatt nem kellett aggódnia, és a terület szerint megszabott létszámkorlátozásnak is meg tudott felelni. „A szalonom alapterülete 54 négyzetméter, így a korlátozások enyhítésekor máris kinyithattam. Nem mindenki volt azonban ennyire szerencsés, hiszen van, akinek 25 négyzetméternél kisebb szalonja van, azokat nem lehetett kinyitni az első körben. A bevásárlóközpontokban működő kozmetikai vagy más szépészeti szalonokban ugyancsak hasonló gondok adódtak. Annak volt még nehezebb dolga, aki bérli az üzlethelyiségét, hiszen csak a tulajdonos jóindulatán múlt, hogy ki kell-e fizetni a bérleti díjat, vagy legalább annak egy részét elengedte” – tudtuk meg a kozmetikustól. 

Rengeteg a pluszköltség
Azt is elmondta, hogy az előírások szerint gyakrabban kell végezni fertőtlenítést, a vendégek számára a bejáratnál is el kell helyezni fertőtlenítőszert, illetve egyhasználatos törlőkendőket, törülközőket, papírlepedőket, valamint saját részre arcvédő pajzsot is be kellett szereznie. Elmondása szerint a segédeszközöket mostanában a korábbi ár többszöröséért tudja beszerezni. Az egyszer használatos szájmaszkot például a karantén előtt 3–5 centes darabáron vette, most 1 euró 20 cent darabja. A 100 darabos gumikesztyű 5 euró helyett most 17 euróba kerül. Ez mind többletkiadást jelent, miközben több mint két hónapig bevétel nélkül voltak az ágazatban dolgozók. „Nagyon oda kellett figyelni, hogy épp milyen rendeletet adott ki a Közegészségügyi Hivatal, hogy mindennek megfeleljünk, mert állandóan változtak az előírások. Mindenki igyekezett betartani azokat, de hogy jól csináltuk, jól csináljuk-e, az majd csak utólag derül ki, az esetleges ellenőrzéskor” – fejtette ki Pavlovič Valéria. A kozmetikus tagja egy érdekvédelmi csoportnak, amelybe nemcsak kozmetikusok, hanem fodrászok, pedikűrösök, manikűrösök, tetoválók is tartoznak. 

Többen bezártak
Elmondása alapján voltak közöttük olyanok, akiket eléggé megviselt ez az időszak, a karanténszabályokkal járó nyomasztó érzés, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság nemcsak anyagi, hanem lelki szempontból is. „Többen elmondták, hogy az újranyitás első két hete volt rendkívül kimerítő, mivel nem tudtak a megszokott módon dolgozni. A kiadások megnőttek, hosszú idő után végre volt bevétel, de csak a töredéke a korábbinak. Az egyéni vállalkozók közül többen kénytelenek voltak végleg bezárni, és sajnos olyan is akadt, akinek el kellett bocsátania az alkalmazottait. Most már több hirdetés is megjelent a csoportunkban, mi szerint alkalmazottakat keresnek valamelyik szépészeti szalonba” – egészítette ki Pavlovič Valéria. Ami némi segítséget jelent, hogy a munkaügyi hivataltól március utolsó két hetére és április hónapra állami segélyt lehetett igényelni. Annak nagyságát az előző év azonos hónapjának forgalma alapján határozták meg. Ezen kívül április hónapra nem kell befizetni a Szociális Biztosítóba az illetéket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?