Régió

Négynapos ünnepség

A Párkányt Esztergommal összekötő folyami átjáró ünnepélyes átadása október 11-én lesz. Ebből az alkalomból négynapos népünnepélyt rendeznek a Duna két partján. „Az ünnepélyes hídavatón részt vesznek Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei, az Európai Unió küldöttsége és természetesen a két város vezetői.
ÚJ SZÓ ONLINE

2001. október 1. 08:00

Tarics Lőrincz Margit

A Párkányt Esztergommal összekötő folyami átjáró ünnepélyes átadása október 11-én lesz. Ebből az alkalomból négynapos népünnepélyt rendeznek a Duna két partján.

„Az ünnepélyes hídavatón részt vesznek Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei, az Európai Unió küldöttsége és természetesen a két város vezetői. Orbán Viktor a tervek szerint a 10.30-kor induló utolsó kompjárattal érkezik Esztergomból. Az előzetes program szerint lesz egy rövid tárgyalás a két miniszterelnök között, délelőtt tizenegy órakor kezdődik az ünnepélyes hídavató, melyet vasárnapig tartó népünnepély követ” – tájékoztatta lapunkat Fekete László párkányi alpolgármester. Felállítanak egy ezer négyzetméteres sátrat, ahol változatos programok várják az érdeklődőket: esznek komolyzenei hangversenyek, hagyományőrző csoportok bemutatói és egyéb kulturális programok. Szombaton rendezik meg a Párkányi, vasárnap pedig az Esztergomi Napot, a két Komárom között rendezett futóversenyhez hasonlóan az Esztergomot Párkánnyal összekötő hídon is rendeznek ilyen megmérettetést. A négynapos ünnepség keretében emlékérmeket adományoznak azoknak a polgári szervezeteknek és fizikai személyeknek, akik hozzájárultak a folyami átjáró újjáépítéséhez. Az alpolgármester szerint Esztergom és Párkány önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy az ünnepélyes hídavató valóban emlékezetes legyen. Ez érthető, hiszen a két város polgárainak 57 évet kellett várniuk arra, hogy ez megtörténjen. (cza)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
fogamzásgátló

A nőgyógyász javasol, a nő dönt

Michal Šipoš

Előfordulhat, hogy az omikron miatt lezárjuk a határokat – mondta Michal Šípoš

adventi vásár

Szóval kirándulna Magyarországra? Ezek az árak a győri adventi vásáron - euróban

omikron dél-afrika

WHO: Még nyitva maradhatnak az országhatárok!

gabr

Ezekben a kerületekben figyelmeztetést a meteorológusok a jegesedés miatt!

pixabay

Ez a 2021-es év szava a  Merriam-Webster cég szerint…

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.