Négyen megköszönték, de nem vették át az emléklapot

Léva. Elvi okokra hivatkozva négyen nem vették át az MKP megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából kiosztott emléklapokat hétfőn. Andruska Csilla, Zsiga Magdolna, Gasparik Kálmán és Fekete Zoltán megköszönte, de nem fogadta el az elismerést.

Andruska Csilla elmondta, megalakulásától fogva aktív tagja a pártnak, nyolc évig volt járási elnök, de az országos és járási szinten kialakult helyzetet és a jelenleg használatos módszereket elfogadhatatlannak tartja. Fekete Zoltán, Nyírágó polgármestere kifejtette, amíg a tiszta és őszinte véleménynyilvánítást sárdobálásnak minősítik ebben a járásban, addig nem tudja elfogadni az elismerést. Gasparik Kálmán, Ipolyszakállos polgármestere elő?re megírt gondolatait olvasta fel. Mint mondta, ötször kapott bizalmat a szavazópolgároktól, s ezért adósuk. Minden erőfeszítése ellenére sem sikerült ez alatt az időszak alatt azt a minimumot biztosítania a falunak, ami a 21. században természetes bárhol a világon. Kudarcának egyik fő okát abban látja, hogy ha segítségért az MKP felsőbb vezetéséhez fordult, sorozatosan kioktatásban, elutasításban volt része. Hangsúlyozta, az ilyen elismerést azok érdemlik akik eredményeket tudnak felmutatni. Végül politikai és gazdasági botrányoktól mentes vezetést kívánt a pártnak. Zsiga Magdolna, a lévai körzeti hivatal egykori vezetője szűk?szavúan annyit mondott, köszöni a jelölést, de nem tudja átvenni az emléklapot.

Zachar Pál járási elnök erkölcsi értéknek nevezte a kiosztott okleveleket, s megütközését fejezti, hogy éppen azok nem vették át, akik javasolták és meg is szavazták, hogy az egész járási elnökség kapja meg az oklevelet. Szerinte ők saját határozatuknak mondtak ellent. Mint Zachar Pál elmondta, hosszas mérlegelés után ötven olyan személyt választott ki a járási elnökség, akik szerintük a legtöbbet tették a pártért és a magyarságért. Melicher Béla ipolysági és Király László ipolyszakállosi párttag in memoriam kapta meg az oklevelet. Az elismerést 28-an vették át személyesen (egy személy megbízottja útján), 15-en pedig nem jelentek meg a rendezvényen. A távolmaradtak közül valószínűleg Bacsa Zoltán kisölvedi polgármester sem vette volna át az emléklapot, hiszen ő már azon az áprilisi járási elnökségi ülésen, melyen szavaztak a listáról, jelezte, nem fogadja el a kitüntetést. Bacsa időközben – május 2-án – elnökségi tagságáról is lemondott. Ugyancsak kilépett az elnökségből Fekete Zoltán. A másik három elégedetlen párttag elnökségi tag, Andruska Csilla az egyik alelnöki posztot tölti be. A járási elnökség többi tagja átvette az emléklapot, ketten nem voltak jelen más kötelezettségeik miatt.

Az ünnepi rendezvényen három parlamenti képviselő, Farkas Iván, Biró Ágnes és Miklós László vett részt, valamint Hammerlik Richárd, a nagykürtösi járási elnök. Mindannyian a párbeszédet, a sorok rendezését sürgették, hogy mindenki a magyar ajkú választók érdekeit tartsa szem előtt. Farkas Iván elismerte, mindenképpen javítani kell az MKP sajtópolitikáján, de hangsúlyozta, az egyéni villongások nem tesznek jót a pártnak. Hozzátette, szerinte nem vezet jóra, ha a médián keresztül intézik a párt belügyeit. Biró Ágnes reményét fejezte ki, hogy elcsitulnak a viharok, s újból eljön az az idő, amikor újra tudnak együtt dolgozni. Miklós László úgy fogalmazott, „egymást le tudjuk győzni, de a tömegek vesztenek”. Hammerlik Richárd azt hangsúlyozta, a lévai járás veszélyeztetett régió a magyarság szempontjából, akárcsak a nagykürtösi vagy a losonci, s ezen csak a vélt vagy valós sérelmeket feledve lehet segíteni. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?