Negyedszázados múltú színjátszótábor a kreativitásra és a rögtönzésre építve

Kettő az egyben. Így is lehetne jellemezni a tábor két záró előadását, amelyet a gimnazisták és főiskolások két különböző csoportja adott elő a karvai szakközépiskola termeiben. A láthatóan nagyon lelkes és kíváncsi – s a tábor dolgai felől vélhetően tapasztalt – közönség egy arab mesére alapozott két produkciót láthatott. A mese alapját – Székely Csaba Homokszörny című darabjából emeltek ki az oktatók – a szerelem képezte, amelyre a fiatalok a legkülönbözőbb asszociációkat alakították ki rögtönzéssel, sok zenével és mozgással. „Nem magát a mesét játsszák el, hanem a mese alapján szabadon improvizálnak aszerint, hogy az milyen érzetet kelt bennük” – mondta el lapunknak az alkotófolyamat hátteréről Bajkai Csengel Mónika főszervező. A kettő, már-már összművészeti produkció alapján is világossá vált, hogy idén is emlékezetes tábort zártak.

Negyedszázad

Az első színjátszótábort még 1997-ben, Perbetén szervezték, azóta hosszú utat járt be tábor. Tóth Miklós rendező, drámatanár az Új Szónak némi nosztalgiával és nagy lelkesedéssel mesélt az eddigi történetükről. „25 év alatt a tanárok és a mostani színészgeneráció egy jó része megfordult a táborban. Olyan jó látni, hogy ki hova jutott” – hangsúlyozta, majd példaként utal a Vekker Műhely alkotóira. Az évek során formálódó hosszú távú kapcsolatokat „táboron átívelő” bizonyítékoknak nevezte. Elmondta, annak idején Szabó Csillával arra jutottak, hogy ne a már meglevő és dolgozó csoportvezetőket hívják és őket képezzék a táborban, hanem a színház világa iránt érdeklődő diákokat.

„Nem könnyű újra összeszedni a fiatalokat a Covid után. Egyrészt nehéz őket kirángatni abból a nihilből, amelyben a számítógép előtt ültek bezárva. Ezt az online oktatás okozta, és borzasztóan nehéz őket kiszedni belőle. De ami még sokkal nehezebb, az az, hogy máshogy szerveződik a nyaruk, mint akár 15 éve. Rengetegen vannak, akik jönnének, de mondjuk hat hetet dolgoznak nyáron” – sorolja a fiatalok bevonzásának nehézségeit Bajkai Csengel Mónika, ám ezek a gondok végül nem akadályozták meg a 20 résztvevőt abban, hogy maximálisan kiélvezzék a karvai alkotómunkát.

A kecskeméti Tarjányi Liza mozgástanárként dolgozott a táborban. Mint mondja, fiatal szakemberként új tapasztalat volt számára a Karván eltöltött időszak. Izgalmasnak tartotta a diákokkal való munkát, s mivel korban még viszonylag közel áll hozzájuk, könnyen szót tudott érteni velük. „Figyelni kell a kémiát, hogy én mit tudok neki adni, ő mit tud nekem – s ehhez képest alakítani a végeredményt“ – árulta el, részéről hogyan is zajlott a közös munka.

Megfelelő arányok

A kisudvarnoki Heringes Viliam már valóságos veterán Karván, hiszen negyedszer vett részt a táborban: „A pihenés, a munka és a tanulás nagyon jó arányban vannak. Illetve jönnek olyan emberek, akiket a szavalóversenyeken vagy a Jókai Napokon ismertem meg, s itt összefutok velük évente egyszer.” Elmondta, minden évben más munkát végeznek, más rendezői és színházi stílusokat tapasztalnak meg. 21 évesen örömmel látja, hogy tőle 5-6 évvel fiatalabbak is jelentkeznek, s hogy lelkesen vesznek részt az alkotómunkában.

A gútai Nagy Enikő első alkalommal táborozott a Duna menti községben, de az már világos számára, hogy ha teheti, nem hagyja ki a jövő évet sem. „A munka rendkívül izgalmas, különleges mozgáselemek vannak benne” – fejtette ki, majd gyorsan hozzátette, a színészet nagyon érdekli, jólesett neki, hogy 10 napig csak ezzel kellett foglalkoznia.

Mindketten kiemelték, hogy a rögtönzési képességeik sokat fejlődtek Karván. Az ezzel kapcsolatos munkát úgy kell elképzelni, hogy kapnak egy feladatot, majd gyorsan és pontosan kell dolgozniuk, mivel nem kapnak túl sok időt a megvalósításra. Amint improvizációs alapon összeállt egy jelenet, elkezdik finomítani. S hogy miért jó hely minderre a városoktól távolabb eső Karva? Ebben is egy véleményen voltak: nincs a környéken túl sok, a munkát befolyásoló tényező, az alkotáshoz tökéletesek a körülmények.