Négy év után újra a változás útján Nagymegyer, Soóky Mariánnal

Soóky Marián (Képarchívum)
Nagymegyer |

Négy évvel ezelőtt is új polgármestert szeretett volna a város, ahogy idén is. Holényi Gergőnek négy éve volt arra, hogy rátermettségét bizonyítsa.

Idén is öt jelölt közül választhattak maguknak polgármestert a nagymegyeriek, ugyanis az eredetileg hat induló jelölt közül Egrecký Alexander 48 éves városi rendőrfőkapitány még szeptember végén visszalépett a versenytől. A képviselői székekért összesen 42-en indulnak. A választás napja zökkenőmentesen telt, nem volt kihágás a nap folyamán. Sokan arra panaszkodtak, hogy több választóhelyiség előtt hosszasan kellett sorakozni.

De sokan vannak!

– sóhajtott fel egy hölgy az 5-ös számú választóhelyiség folyosóján, de olyanok is akadtak, akik egyszerűen elsétáltak a tömeget látva. A szóvivő elárulta, hogy már délben kihelyeztek újabb szavazófülkéket, hogy csökkentsék a hosszú várakozási időt.

Sorokban várakoznak a nagymegyeri 5-ös számú választóhelyiség termei előtt (A szerző felvétele)

Délután 1 óra körül még csak a lakosság 20 százaléka jelent meg a választóhelyiségekben, ami urnazásárkor 48,12 százalékra emelkedett. A helyhatósági eredményekre éjszakáig várni kellett. A szóvivő elmondása szerint a körzeti eredmények számlálása után, körülbelül 11 óra környékén álltak neki a helyhatósági szavazatok kiértékelését.

A választások abszolút nyertese Soóky Marián, új polgármester lett, aki városi független jelöltként indulva, eddigi Nagyszombat megyei képviselőként és iskolaigazgatóként is bizonyított már a régióban. 1212 érvényes szavazattal, az összes szavazat 35,50 százalékával nyerte el a címet. A városban a szavazásra jogosultak száma 7219 fő mellett a polgármester személyére összesen 3414 érvényes szavazat érkezett.

Soóky Marián (Somogyi Tibor felvétele)

Soóky Marián magasan verte a mezőnyt. Nagy meglepetésre, az egy ciklussal korábbi volt polgármester Lojkovič Sámuel végzett a második helyen 840 szavazattal. A harmadik helyet, a képviselőként is induló és be is jutó Kórósi Zalán szerezte meg 694 szavazattal.

Holényi Gergő, leköszönő polgármester éppen lecsúszott a dobogóról, mindössze 614 vokssal zárta a napot. A négy évvel ezelőtti szavazatokat megsem közelítette ez az szám, ami akkor 2350 volt. 

Vajai György 50 szavazatot gyűjtött be, míg Egrecký Alexander számát négyen karikázták. 

Pár új név is felbukkan a testületben

Felállt a 12 tagú képviselő-testület is, melyben történt némi változás. Nem hivatalos információk szerint a bejutott tagok a következőek. A képviselőjelöltek közül két hölgy Lapos Ildikó alpolgármester és Estergajoš Mária kapták a legtöbb szavazatot független indulókként. Pongrácz Kálmán, Néveri Sándor, Nagy Károly, Vörös Zsuzsanna, Hodosi Tibor, Balázs Péter, Sobek Darina, Varga Albin, Sziszák József, Csémi István, valamint Kórósi Zalán ugyancsak függetlenekként gyarapítják a testületet.

Érdekes

A szavazatok a következőképp oszlottak meg:

Lapos Ildikó 1470 
Estergajoš Mária 1385
Kórósi Zalán 1345
Varga Albin 1214
Balázs Péter 1168
Hodosi Tibor 1158
Vörös Zsuzsanna 1033
Pongrácz Kálmán 1000
Néveri Sándor  939
Sobek Darina 936
Csémi István 921
Sziszák József 824
Nagy Károly 135

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?