<p>Decemberben kezdi meg működését a kassai repülőtér területén a Slovak Training Academy (STA), ahol elsősorban helikopterpilóták utóképzésével fognak foglalkozni.</p>
Négy Black Hawk az új kiképzőközpontban
A nemzetközi kiképzőközpontban összesen 15 helikopter – köztük négy darab amerikai Sikorsky UH-60 típusú Black Hawk – lesz. A harci gépek, illetve egy speciális szimulátor mintegy 17 millió euróba kerül. Stanislav Szabo, a kassai Műszaki Egyetem repülőtanszékének dékánja szerint nemcsak az egyetem, hanem az egész országrész sikere, hogy az új kiképzőközpontot épp a keleti nagyvárosban nyitják meg. A tanszék a kiképzés elméleti részét végzi, a tanfolyam gyakorlati részét a repülőtéren tartják. „Hosszú éveken át dolgoztunk a projekt elindításán, ezért nagyon örülünk annak, hogy a befektetők végül Kassát választották. A sikeres projekt egyebek mellett az egyetemi tanszék színvonalának, illetve a pilótaképzés nagy múltjának is köszönhető. Óriási segítség volt az is, hogy a 44 éves főiskolai képzés során több ezren végezték el sikeresen az egyetemet. Az egyetem hallgatója volt például Vladimír Remek, az első csehszlovák, illetve Ivan Bella, az első szlovák űrhajós” – mondta Szabo. Hozzátette, igazán büszkék arra, hogy az európai törvényeknek megfelelően fogják kiképezni a diákokat, ennek köszönhetően pedig a nagy múltú pilótaoktatás is folytatódhat a városban. Az új kiképzőközpont több tíz millió euróból épült, a költségeket egy magánbefektető állta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.