Nagyobb törődést kapnak a hajléktalanok

hajléktalanok
POZSONY/KOMÁROM/GÚTA/ DUNASZERDAHELY/PÁRKÁNY/VÁGSELLYE |

Az önkormányzatok és a karitatív szervezetek arra kérnek mindenkit, a rendkívül hideg időjárás miatt különösen figyeljünk a hajléktalanokra.

A fővárosban a járókelők segítségére is számít a magisztrátus. A közösségi portálon arra kérik a lakosokat, hogy legyenek nyitottabbak a környezetük iránt, és ha olyan személyt látnak, aki nem boldogul egyedül, ne menjenek el mellette, hanem hívjanak segítséget, vagy próbáljanak javítani a helyzetén.

Figyelni, segítséget hívni

Ha séta közben a földön fekvő, vagy üldögélő embert látnak, akkor figyeljék meg, hogy megfelel-e az évszaknak az öltözéke és a cipője, ha az illető kihűlésre utaló tüneteket mutat, remeg, érthetetlenül beszél, akkor hívják a mentőt. Akivel sikerül beszédbe elegyedni, és elárulja, hogy a szabad ég alatt töltené a fagyos éjszakát, de gyengének néz ki, akkor a Vagus társulás terepmunkásait ajánlott riasztani a 0949/655555-ös telefonszámon, ők este kilencig járják a várost. A 159-es telefonszámon a városi rendőrséggel vehetjük fel a kapcsolatot, ők meleg ruhát, hálózsákot adnak a rászorulóknak, vagy szükség esetén elszállítják őket a hajléktalanszállóra.

Még van szabad hely

Dunaszerdahelyen novembertől folyamatosan nyitva tart a hajléktalanszálló. „Éjjel-nappal bent tartózkodhatnak a lakók. Stabil létszám van a hajléktalanszállóban, jelenleg kilencen élnek ezzel a szolgáltatással" – nyilatkozta lapunknak Bartalos József, a szálló vezetője, hozzátéve, hogy a lakók folyamatosan részt vesznek a tesztelésen. Meleg ételt, teát és ruhákat is kapnak a támogatóknak és a dunaszerdahelyi plébániai karitásznak köszönhetően. A szálló vezetőjétől megtudtuk, hogy ha valaki segítségre szorul, akkor még jut hely a szállóban.

Biztonságban a szállón

Jurík Mónika, a vágsellyei Szociális Szolgáltatások Intézete által működtetett hajléktalanszálló, éjjeli melegedőhely és nappali krízisközpont vezetője elmondta, huszonöt ügyfelük van, akik a nap folyamán is a válságközpontban tartózkodhatnak. A hajléktalanszálló alkalmazottait már másodszor oltották be, és a társadalom peremén élők tesztjei legutóbb is negatívak lettek. Vágsellyén felkészültek a zord időjárásra, ha szükséges, újabb hajléktalanokat tudnak fogadni a melegedőben, ám a belépéshez elengedhetetlen a negatív teszteredmény felmutatása. Egy szobát lezártak, lefóliáztak, és szükség esetén karanténszobának használhatják külön fürdőszobával. Jurík Mónika elmondta továbbá, hogy ősszel távozott tőlük néhány hajléktalan, amikor új vezetése lett a központnak, ketten közülük koronavírusban hunytak el, az egyiket néhány hete temették. Ezért sem erőltetik, hogy a szálló szinte állandó lakói kint töltsék idejük egy részét az utcán, a válságközpontban nagyobb biztonságban vannak.

Étel a hajléktalanoknak

Pénteken a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara érsekújvári központjából friss péksüteményeket, tejtermékeket és gyümölcsöket hoztak az érsekújvári hajléktalanoknak. Az adományt a városi hivatal szociális dolgozói juttatják el a rászorulókhoz. Meghosszabbították a nyitvatartást a városi éjjeli melegedőben, 19 óra helyett már 17 órától elfoglalhatják helyüket a Vág menti utcában lévő szálláson, és 7 óra helyett 8 óráig maradhatnak, addig a Szent Erzsébet-szigeten lévő válságközpontban lehetnek. Eredetileg nyolc férőhelyes konténert helyezett ki a város a rászorulóknak a Vág menti utcában, majd két évvel ezelőtt tizenkét hajléktalan befogadására alkalmas, fűtött mobil konténert vásárolt a város a telekre. Bernáth Petra, a városi hivatal szóvivője arról tájékoztatott, hogy a város folyamatosan növelné a melegedőhely kapacitását, ebbenazévbentovábbinégy,és 2022-ben újabb négy hellyel. A koronavírus-válság kezdetén nyitotta meg a város a szervezetekkel és önkéntesekkel közösen működtetett válságközpontot a Szent Erzsébetszigeten, ahol tisztálkodhatnak, ruhát válthatnak és meleg ételt kapnak a rászorulók. A harminchat ügyfelet rendszeresen tesztelik, egyelőre minden érintett tesztje negatív lett. A város vezetése kéri a lakosokat, hogy ha hajléktalant látnak az utcán, a parkokban, vagy a buszmegállókban ezekben a fagyos időkben, azonnal értesítsék a városi rendőrség munkatársait a 159-es, vagy a 035/6412158-as telefonszámon.

Segítség több szálon

Komáromban hajléktalanszálló és melegedő is várja a rászorulókat. Koncz Adriana, a városi hivatal szociális osztályának vezetője az Új Szónak elmondta, előbbiben 35 személy számára van hely, ám most csak mintegy 24-en tartózkodnak a szállón, mindannyiuknak szerződésük van a bentlakásról. A melegedőben pedig hét személy tartózkodhat egyszerre. A szakember elmondta, tudomásuk szerint nagyjából 45-en élnek tartósan az utcán Komáromban. Egy részük még ezekben a napokban sem akarja meghúzni magát a szállón vagy a melegedőben, így róluk kint, a terepen gondoskodnak a munkatársaik.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kérdésünkre kifejtette, a melegedőként működő három bódét enyhébb téli napokon reggel nyolckor el szokták hagyni a hajléktalanok, ám a kemény éjszakai fagyokra való tekintettel a mostani időszakban nappal is maradhatnak. Időnként konfliktusba keverednek egymással, ezért a városi rendőrök rendszeresen ellenőrzik a helyszínt, valamint a szociális munkásaik is többször kilátogatnak a melegedőbe. A helyzetet nehezíti, hogy a város erőforrásai a napokban különösen le vannak terhelve a nagyharcsási lakótömb kéthetes járványügyi lezárása és más rászorulók ellátása miatt.

Minimenhely

Gútán pénteken Horváth Árpád polgármester egy felhívást tett közzé a mintegy 10 ezer lakosú város polgárainak, amelyben a kemény éjszakai fagyokra hivatkozva arra kérte az embereket: jelezzék a városi hivatalnak, ha tudomásuk van olyan hajléktalanról, aki nem tud éjszakánként fűtött helyre behúzódni. A polgármester megkeresésünkre elmondta, végül a hajómalom mögötti erdőségből szállítottak be egy sátorban lakó férfit a központba. A városi hivatal mellett van egy ágyakkal és fürdőszobával ellátott helyiségük, ami korábban ruhakiadóként működött. Jelenleg „minimenhelyként? is tudják üzemeltetni, ide került be a férfi is, aki addig maradhat, amíg el nem múlnak az éjszakai mínuszok. Horváth Árpád hozzátette, volt, aki a felhívás hatására azzal kereste meg őket, hogy elfogyott a tűzifája. Noha vészhelyzetben az önkormányzat akár még kis mennyiségű fát is tud adni a rászorulóknak, a mostani felhívás nem erről szólt.

Megszokott nyitvatartás

Párkányban a hajléktalanok számára fenntartott melegedő egyelőre a megszokott nyitvatartási rend szerint, 19 órától 7 óráig üzemel. „A hajléktalanoknak lehetőségük van a tisztálkodásra. A városi hivatal gondoskodik teáról és tartós élelmiszerről a számukra. A melegedőben orvosi szájmaszkok és reszpirátorok is elérhetőek" – tájékoztatta lapunkat Dudáš Ágnes, a városháza kommunikációs szakelőadója.

Tizenegyen költöztek be

Galántán korábban a Patria nyugdíjasotthonban tartottak fenn helyet a hajléktalanoknak, de a koronvírusjárvány miatt jelenleg az Üdvhadsereg helyi szervezete gondoskodik róluk, mivel fennállt a veszélye annak, hogy a nyugdíjasotthon lakói megfertőződhetnek. A nemzetközi szervezet galántai fiókjának vezetője, Vitalie Chiriac elmondta, most tizenegyen költöztek be az utcáról a szállóra. „Két nő és kilenc férfi számára biztosítjuk az ellátást. A városi rendőrség információi alapján úgy tudjuk, hogy 20-25 személy lakik az utcán, például a vasútállomáson szokták meghúzni magukat” – mondta el Vitalie Chiriac. Az Üdvhadsereg szlovákiai alapszervezetének területi tisztje, Josef Knoflíček kifejtette, nagyon jó az együttműködés a szervezet és a városi rendőrség között. Elmondta, hogy amióta a szervezet gondoskodik a hajléktalanokról, nem volt semmiféle incidens a város lakosai és a fedél nélküliek között. „Megvannak a szabályai annak, ha valaki a szálláson szeretné tölteni az éjszakát, és vannak, akik még nem tartanak ott, hogy ezeknek megfeleljenek, inkább az utcán maradnak. Természetesen róluk is gondoskodunk és senkit nem hagyunk megfagyni ezekben a kemény hidegekben. Nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy fedélt adjunk a hajléktalanok feje fölé, hanem az is, hogy segítsünk nekik ismét beilleszkedni a társadalomba, munkát, megélhetést találni számukra és segíteni a sorsuk további alakulását. Rendszeresen végzünk a körükben koronavírustesztelést és eddig egyetlen pozitív esetet sem találtunk köztük. Ez azért is lehet, mert nem járnak közösségbe, illetve azzal, hogy a szabadban élnek, ellenállóbbak lehetnek a betegségekkel szemben. Azt is ellenőrizzük, hogy betartják-e a kijárási tilalmat, ami egy paradoxon, hiszen akinek nincs otthona, az nem tudja elhagyni az otthonát, de arra oda kell figyelni, hogy például a boltba csak vásárolni menjenek, hordjanak szájmaszkot, illetve ne tartózkodjanak embercsoportok közelében” – fogalmazott Josef Knoflíček.

Segítség a rászorulóknak

Kassán a mintegy 220 hajléktalannak ideiglenes lakhatást nyújtó katolikus egyház, a Kassai Főegyházmegye jótékonysági szervezete a napokban várható kemény mínuszok miatt hőszigetelő hálózsákokat ad a rászorulóknak. Silvia Hrabčáková, a karitász szervezet szóvivője lapunknak elmondta, az alkalmazottaik az év elejétől szinte minden nap terepen vannak, lehetőség szerint minél több hajléktalannal felveszik a kapcsolatot. Cyril Korpesio, a szervezet igazgatójának tájékoztatása szerint minden igyekezetük ellenére naponta találkoznak olyan hajléktalanokkal, akik többszörös felajánlás után sem hajlandóak hajléktalanszállón tölteni az éjszakákat. „Meleg szobában alhatnának, a járványhelyzet miatt érvényben levő szigorú előírások betartása és az ebből adódó kijárási tilalom miatt még ezekben a kemény mínuszokban is inkább az utcákon maradnak? – tolmácsolta az Új Szónak az igazgató tapasztalatait Hrabčáková, aki szerint már egyetlen szabad szobájuk sincs, minden hajléktalanszálló megtelt. „A zsúfoltságig megtelt szállók ellenére tisztában vagyunk az emberek változó szükségleteivel, nem kizárt, hogy a következő napokban érkező kőkemény mínuszok miatt azok is eljönnek hozzánk, akik korábban visszautasították ezt a lehetőséget. Őket azokban a helyiségekben szállásolnánk el, ahol általában a hozzánk érkező hajléktalanokat fertőtlenítjük. Senkit sem utasítunk vissza, de ha nálunk éjszakáznak, a többiek egészsége érdekében másnap reggel át kell esniük egy antigéntesztelésen" – tette hozzá Hrabčáková.

Hőszigetelő hálózsákok

Mivel az előrejelzések szerint a hét hátralevő részében és a jövő hét első felében jócskán nulla fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, az egyik élelmiszer-nagykereskedéstől hőszigetelő hálózsákokat kaptak, melyeket a szervezet munkatársai a hajléktalanok között osztanak szét. „Ez számunkra óriási segítség. A hálózsákok egy része a mobil hajléktalanszállókban marad, a többit pedig azoknak adjuk, akik a szabad ég alatt töltik az éjszakákat? – közölte a szóvivő. A szervezet vezetése szerint a náluk zajló folyamatos teszteléseknek köszönhetően a hozzájuk tartozó hajléktalanszállókban a koronavírus terjedését is sikerült kordában tartani. „Minden beérkezőt letesztelünk. A fertőzötteket azonnal elkülönítjük és megfigyelés alatt tartjuk őket, számunkra minden emberi élet egyaránt fontos" – zárta Korpesio.

(szaz, béva, vp, tb, buch, nr) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?