Nagykürtösre költöztek

Nagykürtös. Október közepétől már Nagykürtös központjában, a posta épületének első emeletén találhatják meg az érdeklődés óta Zsélyben működő Középső Ipoly Mente Régiófejlesztési Ügynökséget.

Nagykürtös. Október közepétől már Nagykürtös központjában, a posta épületének első emeletén találhatják meg az érdeklődés óta Zsélyben működő Középső Ipoly Mente Régiófejlesztési Ügynökséget. Az átköltözést több ok indokolta, elsősorban a korábbi főbérlő, a zsélyi mezőgazdasági szaktanintézet megszorító intézkedései, másodsorban a jobb elérhetőség miatt döntöttek úgy az ügynökség munkatársai, hogy Nagykürtösön keresnek helyet. A térség középtávú stratégiai fejlesztési terve heteken belül elkészül, ebbe a pályázati programba szinte mindegyik település és kistérségi társulás bekapcsolódott. „Pillanatnyilag egyszerre több pályázati program megvalósításán dolgozunk. Ügynökségünk feladata lesz az Intereg program kivitelezése a kistérségen belül, készül a Középső Ipoly mente stratégiai fejlesztési programja. A Besztercebányai Önkormányzati Kerület déli részén lévő járások beruházási lehetőségeinek feltérképezését pedig a rimaszombati Régiófejlesztési Ügynökség kezdeményezésére közösen készítjük el. Természetesen a térségben lévő mikrorégiókkal és a magyarországi partnerekkel való kapcsolattartás is feladatunk. Egyfajta információs és szolgáltató, koordináló szerep a miénk. A Középső Ipoly mentén ma az egyik legnagyobb visszafogó tényező, az Ipoly-hidak hiánya. Az ezen a szakterületen szükséges tevékenység szintén az ügynökségünk feladata. A Nagykürtösi járás sajátságos településszerkezete – 69 falu és két város van a térségben – külön odafigyelést kíván a régiófejlesztés szempontjából. A még könnyebb elérhetőség miatt döntöttünk úgy, hogy a járási székhelyre költöztetjük az ügynökséget” – mondta Lőrincz Mária igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?