Nagykaposon naponta kétszer ellenőrzik az ukrajnai menekültek létszámát

orosz-ukrán konfliktus

A Nagymihályi járásbeli Nagykapos városában továbbra is ellenőrzik az ukrajnai menekültek létszámát minden reggel és este. Erről Peter Petrikán polgármester tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hozzátéve: péntek reggel 56 menekült tartózkodott a városban.

Megjegyezte, hogy minden nap változik a menekültek létszáma, mert a legtöbb ukrajnai csak egy éjszakát tölt Nagykaposon. Sokukért autóval jöttek Hollandiából, Olaszországból, Spanyolországból. A menekültek többsége nő és gyerek.

Az Ukrajnából érkezőket a Kassa Megyei Önkormányzat által fenntartott diákszállón és tornateremben szállásolják el, ahova 150 ágyat állítottak be. A diákszállón étkezde is működik, melyet a menekültek szintén igénybe vehetnek. A városban humanitárius gyűjtést is szerveztek, a környező településekről is ide hordják a segélyszállítmányokat.

A polgármester elmondása szerint a menekültek érkezése nem okozott problémát, a városban nyugodt a légkör. "Úgy vélem, a félelem első hulláma lecsengett. Bár néha kérdeznek tőlem például olyat is, hogy nem jönnek-e ide katonák elfoglalni a városi épületeket. A menekültek rémültebbek, a szemük könnyes, a történeteik megindítóak" - zárta Petrikán.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?