Nagykaposon nagyobb fejlesztések csak támogatásból

Nagykapos |

<p>Elkészült a város 2017-re szóló költségvetés-tervezete, melyről az önkormányzat decemberi ülésén szavazhatnak a képviselők.</p>

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, a dokumentum kiegyensúlyozott, ugyanis 5,873 millió euró bevétellel és 5,870 millió euró kiadással számol. A költségvetés kiadási tételei közül a legnagyobb az alapiskolák működésére szánt összeg, 1,84 millió euró, az iskolai klubokra és étkezdékre, a szabadidőközpontra és a művészeti alapiskolára további 646 ezer eurót különítettek el. A városi hivatal 790 ezer euróból, a városi rendőrség 149 ezer euróból gazdálkodhat, az óvodák üzemeltetése 587 ezer eurót, a bölcsődéé 43 ezer eurót emészt fel. A 2017-es évben saját költségvetésből fejlesztésre csak a 2 millió euró költségű közvilágítás-modernizáció kiadásainak jövőre aktuális törlesztőrészletét, kb. 75 ezer eurót szánnak. Ezen kívül kisebb beruházásokat valósítanak meg: a szlovák iskola melletti sportlétesítmény idén elkezdett kialakítását (kb. 98 ezer euró költséggel), crossfitpálya építését (20 ezer euró), valamint néhány út felújítását (25 ezer euró). A szlovák iskola melletti sportpálya kialakításának költségeit a város egy országos gázszolgáltató cég támogatásának köszönhetően néhány éven belül visszakapja.

A két óvoda épületeinek hőszigetelését, a közösségi központ építését, valamint a szabadtéri színpad felújítását pályázati támogatások felhasználásával próbálják megoldani. Ezek önrészének fedezésére a költségvetésben 60 ezer eurót különítettek el. Nagykaposon egyébként az elmúlt években jó néhány fejlesztés megvalósult: az utak és járdák komplex rekonstrukcióját PPP-projekt keretében oldották meg, európai uniós és állami támogatásból egyebek mellett hulladékgyűjtő udvar épült, korábban a köztereket modernizálták, illetve a két alapiskola épületeinek rekonstrukciójára is jutott pénz. A város hitelképessége mindezek mellett megfelelő, hisz törlesztőrészletként 2017-ben várhatóan mindössze 223 ezer eurót fizetnek majd ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?