Nagykaposnak nincs jövő évi költségvetése

Nagykapos |

<p>Az Ung-vidék központjának képviselőtestülete legutolsó ülésén nem szavazta meg a település 2010-re szóló költségvetés-tervezetét, így az elkövetkező időszakban a város az idei költségvetés provizóriumából lesz kénytelen gazdálkodni.</p>

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az elkészült tervezet 2009. december 5-ig volt kifüggesztve az épület előtt, így a törvényi előírásoknak megfelelően azt bárki véleményezhette. Időközben a képviselők munkaértekezleten is tárgyaltak a dokumentumról, melyet saját elképzeléseikkel és javaslataikkal egészíttettek ki. A módosított tervezetet az önkormányzat mellett működő pénzügyi bizottság már elfogadásra javasolta, ám azt a testület – szakmai hiányosságokra hivatkozva – végül mégsem hagyta jóvá. A városnak így a jövő évben az idei költségvetés provizóriumából kell gazdálkodnia, ilyesmire a településen utoljára a 2006-os önkormányzati választások után volt példa. (Néhány hónap elteltével, 2007. április 16-án aztán sikerült az aktuális költségvetést elfogadni – a szerk. megj.) Nagykaposon a 2008-as évre szóló tervezetet 2007. december 14-én, a 2009-es esztendőre vonatkozót pedig már 2008. november 27-én megszavazta az önkormányzat.

A városi hivatalban kapott tájékoztatás szerint a 2010-re szóló költségvetés-tervezet egyébként 11 294 856 euró (340 268 832 korona) bevétellel és 11 121 708 euró (335 052 575 korona) kiadással, azaz 173 148 euró (5 216 257 korona) nyereséggel számolt. A tervezett fejlesztések között szerepelt a Komenský, a Dózsa és a Veskóci út új járdaszakaszainak kiépítése, valamint a posta és a Pozsonyi út közti járdaszakasz felújítása is. Jövőre a Hviezdoslav lakótelepen ugyanilyen beruházást terveztek, és a halottasház építését is be szerették volna fejezni. A stadion, a városháza és a szolgáltatások háza rekonstrukcióját pedig erre a célra felvett banki hitelből fedezték volna.

Gyimesi úgy vélekedett, a provizóriumból a város és járulékos szervezeteinek zavartalan működését biztosítani tudják, és a megváltozott helyzet nem érinti a szlovák és a magyar -alapiskola – uniós támogatásból finanszírozott – felújítását sem. A hivatalvezető lapunkat úgy tájékoztatta, a képviselői javaslatokat és észrevételeket természetesen bedolgozzák az új költségvetés-tervezetbe, melyet a jövő év folyamán újra a testület elé terjesztenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?