Nagy útfelújítások Pozsonyban, ezeket a szakaszokat kerülje

útfelújítás
Pozsony |

Nagyszabású útfelújítás kezdődött a fővárosban. Idén a tervek szerint összesen 100 kilométernyi utat újítanak fel, forgalmas szakaszokon is.

A 16 millió euró értékű beruházás nagy része, 9 millió euró kormánytámogatás, a maradék 7 millió euró a főváros költségvetését terheli. Idén a két leghosszabb szakasszal, a Dolnozemská és a Bajkalská felújításával kezdik a rekonstrukciót. A Dolnozemská javítása kedden kezdődött és május 13-ig tart. A Panónská és a Kutlíková között a teljes útburkolatot felújítják, összesen 14 kilométeres sávban cserélik le az aszfaltot. A Bajkalská, a Nagyszombati út és Mlynské nivy közötti 12,5 kilométernyi sáv felújítása holnap kezdődik és a tervek szerint május 21-re az utolsó szakaszt is befejezik. Hétköznapokon és a hétvégén is dolgoznak az útkarbantartók, ezért fennakadásokra kell készülni. A nyári szünetben további rekonstrukciókat is tervez a magisztrátus. Kétszáz gyalogosátkelőt akadálymentesítenek, felújítanak 19 kilométernyi járdát, és 26 biztonságos megállóhelyet is kiépítenek.
 

Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere leszögezte, jól teljesít a főváros, ezért van lehetőség ekkora horderejű fejlesztésre. A főpolgármester a közlekedők türelmét kéri a felújítás idejére. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?