Nagy ricsajjal űzték el a telet a tőkehúzók Farkasdon

Tőkehúzás-Szomola
Farkasd |

Ahogy sok-sok évtizede, úgy idén is hamvazószerdán űzték el a telet a tőkehúzók Farkasdon. Az alakoskodók hangos rikkantásokkal, zeneszóval jártak házról házra, hogy kifejezzék jókívánságaikat a ház népének és kihúzzák a rosszat a portákról.

Hamvazószerda reggelén a tőkehúzók után eredtünk, hogy minél többet megtudjunk erről a népszokásról. Az elbeszélések alapján néhány évtizeddel ezelőtt hat-hét tőkehúzó csoport is járt a faluban, ez mostanra kettőre redukálódott.

A szomolai csoport

Az egyik a szomolai banda, vagyis a Farkasdhoz tartozó Szomola településrészen lakókból összeállt társaság, amely a napot az Életke Református Óvodában kezdte. A gyerekek nagy örömmel várták a maskarásokat, akiket meg is vendégeltek. A tőkehúzók ezután kilenc óra környékén kezdték a menetet Szomola legszélső utcájában és jártak házról házra. Mindenhol ugyanaz volt a koreográfia. A fehér ruhába öltözött első dorongosok nyitották az ajtót, a kaput, bevonult a menyasszony és a vőlegény a zenekarral, megtáncoltatták a vendéglátókat. A tulajdonképpeni tőkehúzó szerepe a mókázás, ezért minden háznál meghentereg a földön, vagyis elhentergi a telet, elhúzza a hideget, próbálja megnevettetni az embereket. Az őket fogadók süteménnyel, harapnivalóval, borral, pálinkával, üdítővel készülnek, illetve tojást, kolbászt, szalonnát, édességet, bort, pálinkát és pénzt is adnak nekik. Két öregasszony is tagja a bandának, az egyik az italokat gyűjti a karkosarába, a másik a hátán hordott tyúkkosárban a tojást és a többi finomságot. Az írnok feladata az, hogy minden ajándékot feljegyezzen. A dorongosok hátul is kísérik a menetet, ők csukják be a kaput, mikor továbbáll a társaság. Az egyikük csengővel jelzi, ha ideje tovább indulni. A társaság jellemzően fiúkból vagy férfiakból áll, de vannak köztük lányok is. Régebben csak elvétve fordult elő, hogy nők is csatlakoztak hozzájuk.

Galéria

Összetartó közösség

A szomolaiak elmondása alapján rendkívül összetartó közösség az övék. Meggyőződésük, hogy ez a tőkehúzás miatt is van. Az utcabeliek mindig nagy szeretettel várják őket, mert vidámságot hoznak, cserébe szívesen adják az ajándékot. Az összegyűlt javakból pénteken a helyi vadászházban mulatságot szerveznek, ahová minden ajándékozót meghívnak. Régebben a tőkehúzás napján volt a pocitának nevezett mulatság, de az emberek munkafeltételei miatt most hétvégén tartják. Szomolában jellemzően mindenféle korosztály együtt mulat a pocitán, a tizenévesektől az idősekig, sokszor kint áll a sor a vadászház előtt, várni kell, hogy felszabaduljanak a helyek az asztaloknál és a várakozók is megkóstolhassák a gulyást, amit a néhány évvel ezelőtt megalakult Pocita Polgári Társulás tagjai főznek. Idén cigányzenészek is lesznek a pénteki mulatságon. A társulást azért hozták létre, hogy pályázni tudjanak a népszokás fenntartására, például a jelmezek beszerzésére, a pocita megszervezésére. Azt is jól tudják, hogy ha egyszer is kihagynák a tőkehúzást, azzal megszakadna a hagyomány és talán nem is lehetne újraéleszteni. Ezért tesznek érte sokat, hogy továbbadják a következő generációknak. Tudják, hogy ha a Szomolában élő közösség egy-egy tagja segítségre szorul, mindig számíthat valakire, nem marad egyedül a feladattal, problémával.

Galéria

A szilvási banda

Farkasd leghosszabb utcája a Szilvás utca, több mint 1 km hosszú. Az ott lakókból is minden évben összeáll egy tőkehúzó csapat, akik az utca- és falubelieken kívül a helyi boltokba, intézményekbe is ellátogatnak, így késő délutánig tart a mókázás. Bódi Ferenc Máté az egyik ház udvarán tartott rövid pihenő alatt elmondta, nem tudja, mikortól tartják a szüleik, nagyszüleik a tőkehúzás hagyományát.

„Mi vagyunk most az a generáció, amelyik átvette az előzőktől a stafétát. Idén már nem jöttek velünk a szüleink, ez az első alkalom, hogy nélkülük járjuk a falut. Vége van a farsangnak, kezdődik a böjt, a vidámsággal, bolondozással elűzzük a telet. A házasságkötés a legboldogabb dolog, ami történhet velünk, ezért van a menyasszony és a vőlegény, ezért táncolunk. Amelyik házhoz a tőkehúzó bemegy, onnan elhúzza a terhet”

– fogalmazott. Ahogy a társaság legtöbb tagja, úgy ő is nagyjából hatéves kora óta része a csapatnak. Régen az iskolából is szívesen elengedték ezen a napon, mert a tanítók is fontosnak tartották a hagyomány éltetését. A jelmezekről elmondta, az asszonyok készítik azokat. A dorongosok fehér színű ruhája a tisztaságot jelképezi, a piros szín a rontás ellen véd. Régen egyszerűbb szalmakalapjuk volt, amit néhány éve mexikói kalapra cseréltek, hogy egységesek legyenek. A pocitát a farkasdiak szombaton szervezik, amelyre a tőkehúzók, a családtagjaik, barátaik és az őket a házaknál megvendégelők hivatalosak.

Azt nem tudja már senki, miért hamvazószerdán, a böjt első napján tartják a tőkehúzást Farkasdon, de a lakosok nagyobb része nem nehezményezi ezt. A hagyomány eredete is a feledés homályába vész, nem tudtuk meg, mióta él a népszokás, de talán nem is ez a fontos. Sokkal inkább az az öröm és vidámság, ami mindenhol megjelenik az arcokon, ahol felbukkan ez a furcsa, színes, hangos társaság.

A két évvel ezelőtti beszámolót a tőkehúzásról itt lehet elolvasni, a róla készült videókat itt lehet megtekinteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?