Nagy Enzoe Zoltán készítette a kiadvány grafikáit.
Nagy Enzoe Zoltán portréival mutatják be a bodrogközi költőket, írókat
A21 – Bodrogközi írók és költők arcképcsarnoka névre keresztelt kötet valamivel több mint 200 oldalon mutatja be az ország keleti csücskében elterülő tájegység legnevezetesebb íróit, költőit. A szerzők szerint a kötet különösen fontos szerepet tölt be, ugyanis a Bodrogköz ezen tehetségeiről még nem született hasonló, képekkel illusztrált összegzés.
Hiánypótló kötetről van szó, mely a régió tehetséges íróit, költőit mutatja be. Pásztor István, a könyv kiadását kezdeményező Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke szerint a kötet elsősorban Szőcs Géza költő emlékére készült. Ő volt a Bodrogközi Magyar Közösség Háza programjainak, rendezvényeinek szakmai tanácsadója, és barátság fűzte a ház vezetőjéhez, munkatársaihoz.
„Ennek a kötetnek az ötlete már nagyon régóta ott motoszkált a fejemben, egészen pontosan 1983-tól, amikor házasságkötésem révén Királyhelmecre kerültem. A kezdetektől fogva érdekelt a város és a szélesebb régió történelme, társadalmi élete, de csak nagyon kevés írásos anyagot találtam. A helyi hírességekről, nevezetesebb emberekről sem tudtam meg többet, hiszen egy-két köteten kívül szinte semmit sem tudtam leemelni a polcról. Amikor 2001-ben megalapítottam a társulásunkat, egyebek mellett azoknak az anyagoknak az elkészítéséhez is hozzáláttunk, amelyek a Bodrogközről szólnak. Bogoly János, Boros László, Oláh Tamás és Tamás Edit munkájának köszönhetően 2009-ben megjelentettük a Folyók közén című ismeretterjesztő kötetet, később próbáltunk az Andrássyak, a Széchenyiek és a Rákóczi család szerepére is rávilágítani, melyek kapcsán különféle kiadványokat készítettünk, viszont az innen elszármazott írókról, költőkről nagyon kevés anyag volt. A sárospatakiakkal és a sátoraljaújhelyi levéltárral összefogva a környék kevésbé ismert szerzőiről is kiadtunk egy könyvet, és nem sokkal ezután jött az ötlet, hogy ha már őket feldolgoztuk, akkor szélesebb körben nyissunk róluk egy arcképcsarnokotˮ – közölte lapunkkal Pásztor István.
Falról a könyvbe
Az arcképcsarnokot 2020 közepén megvalósították a királyhelmeci Bodrogközi Magyarság Házának épületében, grafikai formában, Nagy Enzoe Zoltán festőművész feldolgozásában mutatja be azokat a Bodrogközből származó írókat, költőket, akik munkásságukkal Királyhelmec és Bodrogköz hírnevét öregbítik.
„Mivel a kiállítás nagyon sikeres volt, úgy gondoltuk, hogy a portrégrafikákat bulletinként is kiadjuk, melyben szöveges formában is bemutatjuk egy-egy szerző életét. A bulletinből végül egy emlékkönyv lett, melyben a leghíresebb bodrogközi prózaírókat, költőket és regényírókat mutatjuk be. A kötetnek köszönhetően az idetévedők most már azokról is olvashatnak, akikről eddig csak nagyon kevés vagy semmilyen információ nem volt elérhető ilyen formábanˮ
– közölte a társulás elnöke.
A kötetből első ízben összesen 280 példányt készítettek, melynek mintegy kétharmadát magyarországiak rendelték meg, a fennmaradó száz kötetet pedig Királyhelmecen helyezték el. „A könyvekből természetesen a helyi iskoláknak is adunk, de ha nagy lesz iránta az érdeklődés, akkor értékesítés céljából, megfelelő támogatói háttérrel újranyomtatjukˮ – közölte lapunkkal Pásztor István. Az első nyomtatás költségét túlnyomórészt saját forrásból fedezték.
Nem szokványos feladat
Nagy Enzoe Zoltán, a grafikák szerzője nagyjából egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni az arcképcsarnok grafikáin.Elmondása szerint számára is meglepő volt, hogy portrégrafikái kötetbe rendezve jelentek meg. „Annak idején, amikor szüleimmel Kisgéresbe költöztünk, még az én édesapám, Tiszai Nagy Menyhért is írogatott, de mivel lelkész volt, az akkori rendszer miatt semmit sem akartak megjelentetni tőle. Ettől függetlenül rengeteg akkori író és költő, többek között Dénes György, Török Elemér, Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos, Tolvaj Bertalan vagy éppen Emil Boleslav Lukáč, a szlovák irodalom egyik nagyja is megfordult nálunk. Néhányukat tehát személyesen is ismertem. A kötetben megjelent portrék némelyike forrásanyagok alapján, némelyike a saját fotóim alapján készült. A szénceruzával készített grafikák eredetileg a magyarság házában található kiállításra készültek nagy méretben, de a Helmeci mécses című lap illusztrálása után jó ideig nem nyúltam ilyesfajta munkákhoz. Édesapám imádságos könyvébe készítettem egy-két képet, nemrégiben pedig Rudolf Schuster lányának egyik könyvébe rajzoltam illusztrációkat, de festőművészként a vászonra festés foglalkoztat leginkábbˮ – mondta az Új Szónak Nagy Enzoe Zoltán.
Csodálatos időutazás
Tomojka Tünde, a kötet szerzője, szerkesztője a már említett kiállítás megnyitóján szerzett tudomást arról, hogy a képzőművészeti alkotások kiállítása mellett tervezik a régió íróinak, költőinek életét és munkásságát bemutató kötet összeállítását is. „A munka során egy rendkívül tartalmas és tanulságos, igazán csodálatos időutazásban lehetett részem. Bár az általam szerkesztett kiadványnak az ismeretterjesztés a küldetése, a figyelemfelkeltés, elsősorban az, hogy ízelítőt adjon a szülőföldünk egy-egy tehetséges szülöttének a munkásságáról, mégis, a szerkesztés több esetben a személyiségek vagy az ő munkáik mélyrehatóbb megismerését követelte meg. A különféle forrásanyagok mellett kimondottan sokat segített Cap György perbenyiki helytörténész szorgalmas és fáradhatatlan kutatásainak eredménye, neki köszönhetően tudhatunk például a Magyarországszerte a 19. és 20. század fordulóján ismert és elismert szociológus, Geőcze Sarolta bodrogközi kötődéséről és Sennyey Miklós írói munkásságárólˮ – mondta Tomojka Tünde.
Élethű rajzok
A kötet grafikai letisztultsága és stilizálása a szerző, szerkesztő férjének, Tomojka Vojtko Bélának a munkáját dicséri. „Mindenképp arra törekedtem, hogy egy olyan könyvet készítsünk, melynek már a borítója megragadja és felkelti az érdeklődő figyelmét. Míg a borítóra egy leegyszerűsített, de annál sejtelmesebb dizájn került, a belső oldalak olyan minőségi papírból készültek, melyek strukturálisan azt az érzést keltik, mintha Enzoe minden egyes könyvbe külön berajzolta volna az illusztrációkatˮ – zárta Tomojka Vojtko Béla.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.