Művelődési, képességfejlesztő és rehabilitációs központ Párkányban

Párkány |

<p>Sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésével, tehetséggondozással és felnőtt-rehabilitációval foglalkozó központ nyílt Párkányban.&nbsp;</p>

Az Artis művelődési, képességfejlesztő és rehabilitációs központ szakemberei szerint a sajátos nevelési igényű gyerekeknél annál hatékonyabb a fejlesztés, minél korábban valósul meg az állapotfelmérés és kezdődik a terápiás foglalkozás. „Új alapokra szeretnénk helyezni a fejlesztés fogalmát és helyét“ - jegyezte meg Hlavácsek Réka mozgásfejlesztő, konduktor. A központot működtető polgári társulás tagja Melecski Júlia gyógy- és fejlesztőpedagógus, valamint Hanza Rolanda zenepedagógus is. Nem csak azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akiknél már kialakult valamilyen probléma. Hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és a tehetséggondozásra is. A koraszülöttek és az újszülöttek komplex játékos nevelésével és a felnőtt korosztállyal Hlavácsek Réka, az óvodás- és iskoláskorú gyerekekkel Melecski Júlia foglalkozik. Hanza Rolanda a gyerekek zenei képességfejlesztésére ügyel, mivel a zenei nevelés növeli az intelligenciaszintet. A szakember emellett tehetséggondozással is foglalkozik. „A fejlesztő foglalkozások barátságos környezetben zajlanak. A kúszó-mászó, a tipegő, a járó és az óvoda előtti felkészítő foglalkozások során, valamint óvodás- és iskoláskorban is fontos az anyanyelven való fejlesztés“ - magyarázták a szakemberek. Ezért a munka egyénre szabott terápiás módszerekkel, magyar nyelven zajlik. Az óvodás- és iskoláskorú gyerekeknél gondot fordítanak a szociális képességek fejlesztésére és a lehetséges problémák (értelmi elmaradás, tanulási zavarok: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, diszartria, diszortográfia, valamint a figyelem- és magatartási zavarok, autizmus) korai felismerésére és kezelésére is. 
 „A központi idegrendszer sérüléseivel (sztrókbeteg, sclerosis multiplex, Parkinson-kór, koponyasérülés) küzdő felnőttek esetében általános célként az életminőség javítását tűztük ki“ - tették hozzá az Artisközpontot vezető társulás tagjai. Az érdeklődők a nyílt napok alkalmával komplex képet kaphatnak az Artisban zajló munkáról. Az elsőt decemberben tartották, a következőt kora tavaszra tervezik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?