Múltfeltáró mozaikok idén is

Elsőként Páterka Pál, a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma múzeumpedagógusa Pálinkás Tiborral, az ipolysági Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatójával közösen Az ipolysági Boldogságos Szűz Mária Prépostság története címmel adott elő. A monostor területén 1996 és 2005 közt a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal nyitrai kirendeltsége (Slavomír Katkin) és Pálinkás Tibor vezetésével folyt ásatás. A többi közt a középkori kerengőfolyosó került elő. A leletanyagot a komáromi múzeum is bemutatta. „A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma számára azért volt egy ilyen kiállítás fontos, mivel régészeti gyűjteményében a középkori anyag nagyon kevés, de a tervezett erődásatások hatására megsokszorozható – mondta Pálinkás Tibor. – A jövő évben már tervezzük a hasonló, de még jobb, kibővített változatot Kékkőn, a várkápolna kiállítótermében bemutatni.”

A dunaszerdahelyi kriptafeltárás és a Kondé család – ezzel a címmel már Karaffa Attila, a komáromi múzeum kutatója summázta a csallóközi város római katolikus Nagyboldogasszony-templomában idén tavasszal kezdett kutatás eredményeit (a feltárást Karaffa Páterka Pállal közösen végezte). Az idősebb dunaszerdahelyiek emlékezetében még él az a hagyomány, hogy a templomból valamikor alagút vezethetett a Sárga Kastélyig (erre utaló nyomokat nem találtak). A kastélyt Kondé Miklós későbbi nagyváradi püspök építtette a 18. században; az egyházi méltóság korábban több csallóközi településen volt plébános. A templom a Kondék temetkezési helyévé vált.

Uršuľa Ambrušová, a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum kutatója a kassai aranyművesekkel kapcsolatos, magyar nyelvű írásbeli emlékekről adott alapos leírást – gazdag, s talán méltatlanul kevéssé ismert honismereti anyag ez is.

Gaucsík István történész – korábbi tanulmányaihoz hasonlóan – ismét regionális gazdaságtörténeti témát dolgozott fel, a Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat levéltári fondját (1920–1949) kutatta munkahelyén, a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárában. Az ipartársulat alakuló közgyűlését 1925. június 29-én tartották. A levéltári anyag az ipartársulat 1920 és 1949 közti iratképző tevékenységéből származik. A dokumentumok túlnyomó része magyar nyelvű, és ma már elektronikus formában is hozzáférhető, a Bach levéltári keresőprogram segítségével kutatható.

Ambrušová és Gaucsík előadása jól érzékeltette, milyen precíz, talán ma is irigyelhető írásbeliséget hagyott maga után régióink gazdasági élete, a vállalkozás etikai szabályairól, a céhes és társulati élet rendezettségéről nem is beszélve.

Patrik Derfiňák, aki az eperjesi Pedagógiai Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézetét képviselte, egy ismert festőművész, Török Gyula (Július Török) életútját ismertette, jól érzékeltetve, hogy milyen érvényesülési lehetőségei voltak Eperjesen a Monarchia, a két világháború közti időszak és a szocialista Csehszlovákia idején. Csak egy mozzanat: bár szlovák kötődésű (s leginkább „eperjesi”) volt, magyar családneve miatt a jogfosztottság idején majdnem kitelepítették.

Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum igazgatója Egy éjszaka, amely más, mint a többi címmel egy, az esztergomi múzeumokkal közös, érdekes kezdeményezésről számolt be. A párkányiak tavaly csatlakoztak a mágikus erejű tűzgyújtáshoz, vagyis a Szent István éjszakájához kapcsolódó magyarországi Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz.

Hushegyi Gábor, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának munkatársa a szlovákiai magyarok köztérfoglalási stratégiáit mutatta be érzékletes példákon. Ezeket konkrétan említeni csak az érvrendszer kellő idézésével volna korrekt, egy azonban biztos: sokszor minden értelmes koncepciót nélkülözve helyeznek el szobrokat, emléktáblákat, alakítanak ki „jelképhordozó” új köztereket településeinken. (korp)