Mozinyitás Párkányban: „sakktábla“ a nézőtéren

párkány mozi

Június 5-én, pénteken nyit a párkányi mozi, speciális ülésrenddel, de már a járvány lecsengésekor forgalmazott, legújabb filmeket is vetíteni fogják. Jegyeket interneten keresztül és a pénztárnál is vehetnek majd a nézők, de egyszerre maximum 70 ember ülhet be a terembe. Lesznek nyári, szabad téri kulturális rendezvények a városban.

A koronavírus-járvány miatt a párkányi mozi június 5-én, pénteken este hétkor nyit ki újra, természetesen az országos tisztifőorvosi hivatal szabályai szerint. Ez annyit jelent, hogy a nézőket sakktáblaszerűen ültetik be a terembe és csak minden második ülésen lehet majd helyet foglalni. Aki a párjával, hozzátartozójával érkezik, akkor ők ülhetnek együtt, de a többiektől való távolság akkor is egy üres széknyi kell, legyen. Párkányban maximum 70 ember tartózkodhat a teremben a vetítés idején, ételt és italt sem fogyaszthatunk a film megtekintésekor. A mozi főleg interneten keresztül árulja a belépőket, de a pénztárnál is vehetünk jegyet. Belépéskor természetes a kézfertőtlenítés, az épületen belül és a vetítőteremben is kötelező a védőmaszk használata. „ Filmszínházunk befogadóképessége 147 fő, de a vírus miatt korlátozni kényszerültünk a nézők létszámát, jó hír viszont, hogy a már most forgalmazott, legújabb filmeket is vetíteni fogjuk. Az online jegyvásárlást részesítjük előnyben, ugyanakkor itt, helyben, a pénztárnál is lehet majd jegyet venni, elővételre, a további előadásokra is. Attól sem kell félni, hogy bárki bármelyik filmről lemarad, ugyanis a vetítési rend szerint keddenként és szerdánként a filmeket ismétlésben vetítjük. Tehát ha az adott héten egy filmre már elfogytak a jegyek, azt a filmet a következő héten kedden és szerdán ismét megnézhetjük“ – mondta el lapunknak Júlia Ždárska, a mozi és a kultúrház igazgatója. Ezen kívül minden héten csütörtökön és pénteken 1 előadás lesz, szombatonként és vasárnaponként pedig 2 vetítés - egy gyermekprogram és egy vetítés a felnőtteknek. A párkányi mozit még Léva, Zselíz, Ipolyság vonzáskörzetéből is látogatják és magyar szinkronos filmeket is adnak, nyári idényben a turistáknak is tartanak vetítéseket a legkorszerűbb, digitális kép- és hangtechnikával.

Az Aquaphone és a Múzeumok Éjszakája ugyan elmarad, de…

Párkányban idén az Aquaphone fesztivál és a Múzeumok Éjszakája sajnos elmarad, mert ezek nemzetközi programok, de lesznek szabad téri kulturális rendezvények a korzón, ugyanis 500 fő alatt tartható ilyen rendezvény. Június 21-én a sétálóutcán levendulafesztivál lesz, júliusban és augusztusban pedig hétfőnként gyermekműsor, bábszínház, hétfő délutánonként vetítések a korzón, keddenként és csütörtökönként pedig a platánfák alatti kamarazenei műsorokat nézhetik majd meg az érdeklődők. Idén a Párkányi Zenei Nyár helyett a párkányi zenészek nyarát rendezik meg, hazai együttesekkel, fellépőkkel. A Barta Gyula Galéria június ötödikén nyit a helyi művészeti alapiskola végzőseinek kiállításával – a tárlatot minden szerdán délelőtt tíz órától este hatig és minden vasárnap délután kettőtől este hatig tekinthetik meg a látogatók. Létszámkorlátozásra a galériában is számítani kell. A Párkányi Városi Múzeum új kiállítása már elkészült – ezt várhatóan június közepén nyitják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?